Koronavírus-gyanús két férfi Szlovákiában

Karanténban ápolják jelenleg azt a két férfit, akik Kínában jártak kiküldetésen, és gyanús tünetekkel tértek haza Szlovákiába. Közben friss jelentések szerint tovább nőtt a koronavírus áldozatainak és a fertőzötteknek a száma, a kórokozó pedig első ízben terjedt emberről emberre az Egyesült Államokban. A Kínában rekedt magyarok szombaton jöhetnek haza.

Nem igényelnek intenzív ápolást

Koronavírus: nemzetközi vészhelyzetet hirdettek Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt. A döntést Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója jelentette be a szervezet vészhelyzeti bizottságának genfi ülését követően. A szakértőkből álló független testület azt követően foglalt állást a nemzetközi vészhelyzet kihirdetéséről, hogy az összegyűlt bizonyítékok szerint a vírus már legalább 18 országba terjedt át. A testület hangsúlyozta, hogy nem ajánlja kereskedelmi és utazási korlátozások bevezetését. Egyúttal méltatta a kínai hatóságok járvány megfékezésére tett lépéseit.

A Turócszentmártoni Gyakorló Kórházba szállították át csütörtökön este a zsolnai kórházból azt a két férfit, akik koronavírus gyanújával jelentkeztek 18:00 óra körül a zsolnai egészségügyi intézményben - írja a Bumm.sk. A betegek három hetet töltöttek kiküldetésben Kínában, ahol mintegy 1500 kilométerre voltak a koronavírus-járvány epicentrumától.

"A betegek Sanghajon keresztül érkeztek repülővel Frankfurtba, s onnan pedig autóval jöttek haza Szlovákiába. A repülés során bágyadtak voltak, és kaparó fájdalmat éreztek a légcsövükben, és már Frankfurtban megnézették magukat egy egészségügyi szakemberrel. Mivel nem tapasztaltak náluk heveny légúti betegség súlyos jeleit, azt javasolták nekik, utazzanak haza és vizsgáltassák ki magukat. Zsolnára érkezve felkeresték a helyi kórház sürgősségi részlegét. Onnan - tekintettel arra, hogy külföldi utazásról tértek haza, szigorú elkülönítés mellett átszállították őket az UNM-be" - mondta el Katarína Kapustová, az UNM vezető beosztású dolgozója a TASR-nek.

A férfiakat az infektológiai osztályon helyezték karanténba. Külön egészségügyi személyzet ápolja őket, amelynek tagjai nem fognak más betegekkel is foglalkozni. "Kórházi kezelésük szigorú karanténban zajlik. Mindkét férfitől vérmintát vettek, amelyet egy speciális berlini laboratóriumba továbbítanak, ahol elvégzik rajtuk a koronavírustesztet. A két férfi jelenleg enyhe vírusos megbetegedés jeleit mutatják, lázuk nincsen és nem igényelnek intenzív ápolást" - nyilatkozta az UNM munkatársa.

Koronavírus-gyanúval került kórházba két férfi Szlovákiában
Koronavírus-gyanúval került kórházba két férfi Szlovákiában

Már több mint 200 halálos áldozat

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság legfrissebb összesítése szerint péntekre Kínában kétszáztizenháromra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma és 9692-re a fertőzötteké. A járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban csütörtökön 42-vel 204-re nőtt a vírusos megbetegedésben elhunytak száma. A járvány kitörése óta ez volt az egy nap alatt regisztrált legtöbb haláleset. A hupeji egészségügyi bizottság tájékoztatása szerint a tartományban 1220 újabb fertőzöttet azonosítottak, így számuk 5806-ra emelkedett.

Csütörtökig Kínában 171 ember halt meg és több mint 8200-an fertőződtek meg a tüdőgyulladást okozó nCoV-2019 nevű koronavírussal. Kínán kívül a járványnak nem volt halálos áldozata, de húsznál több országban már száznál is több beteget tartanak nyilván.

Kína biztos abban, hogy képes győzelmet aratni a koronavírussal szembeni harcban - jelentette ki Hua Csunjing kínai külügyi szóvivő arra reagálva, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön a tüdőgyulladás-járványt. Mint mondta, Peking együttműködik a WHO-val és más országokkal, hogy fenntartsák a globális és a regionális egészségügyi biztonságot.

"Még mindig egy nagyon kritikus ponton állunk a koronavírus elleni küzdelemben. A nemzetközi szolidaritás rendkívül fontos és ezért minden államnak felelősségteljesen kell cselekednie" - hangsúlyozta Csang Csün kínai ENSZ-nagykövet csütörtökön. Hozzátette: "Miközben megértjük más államok aggályait, figyelnünk kell a WHO főigazgatójának ajánlásait. Azt mondta, hogy teljes bizalommal van a kínai erőfeszítések iránt."

Koronavírus: "A halálra gondolok" Az új koronavírus-járvány gócpontjának tartott Vuhanban január 23-án rendeltek el karantént, hogy ezzel is megelőzzék afertőzéstovábbterjedését. De hogyan telnek azóta a mindennapok az ott maradtak számára? Egy 29 éves szociális munkás elmeséli. Részletek itt.

Első ízben terjedt emberről emberre a vírus az USA-ban

Mindeközben kiderült, hogy a koronavírus az Egyesült Államokban első ízben terjedt emberről emberre. A chicagói esetet Robert Redfield, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója jelentette be csütörtökön.

Redfield közölte: a néhány nap óta koronavírusos fertőzéssel kezelt chicagói asszony férje is megbetegedett. Az asszony korábban a kínai Vuhan városában tett látogatást, de a férje nélkül. Még azelőtt tért vissza az Egyesült Államokba, hogy egyes amerikai repülőtereken bevezették volna a szigorú egészségügyi ellenőrzést. A páciens férjének megbetegedésére utalva Redfield aláhúzta: "tudjuk, hogy ez nyugtalanító, de az amerikai embereket nem fenyegeti közvetlen veszély".

Alex Azar, az egészségügyért felelős amerikai tárcavezető a CNBC televíziónak adott csütörtöki interjújában leszögezte: fertőző betegségekkel foglalkozó amerikai szakemberek is tagjai lesznek az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) Kínába induló nemzetközi küldöttségének. A miniszter ismételten óva intett mindenkit, hogy Kínába utazzék.

Az Egyesült Államokban jelenleg - a CDC adatai szerint - 26 tagállamban 110 embert vizsgálnak koronavírusos fertőzés gyanújával. Szerdán a Johnson & Johnson amerikai vállalatcsoport bejelentette, hogy a koronavírus elleni oltáson dolgozik.

Szombaton érkezhetnek meg a magyarok

Bár a koronavírus már több európai országban megjelent, Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatón megerősítette: nem tudnak olyan magyarról, aki megbetegedett volna külföldön vagy itthon, és nem tudnak olyan külföldi állampolgárról sem, aki megfertőződött volna korábban és most Magyarországon tartózkodna.

Az államtitkár arról a nyolc magyarról is beszélt, akik jelenleg Kínában tartózkodnak: hatan Vuhanban, ketten más városokban vannak. Mind jól vannak, nem betegedtek meg, és közülük heten szeretnék elhagyni Kínát - közölte. Kifejtette: a több lehetőség közül most azt tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a magyar állampolgárokat az a francia repülőgép hozhatja el, amely péntek hajnalban indul Kínába. A magyarok szombaton érkezhetnek meg Marseille közelébe, ahonnan Magyarországra hozzák és a budapesti Szent László Kórházban két hétig megfigyelés alatt tartják őket - hangsúlyozta.

Az államtitkár arra is kitért, hogy az első francia gép már a levegőben van, megkapta a szükséges engedélyeket, de azzal csak francia állampolgárokat hoznak el. A második gépnek - amely péntek hajnalban indulhat -, még nincsenek meg az engedélyei, de jó eséllyel megkapja azokat. Folyamatos az egyeztetés az ügyben, Franciaország a kezdettől jelezte, hogy elhozza a hét érintett magyart, és ezt azóta többször is megerősítette - tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a tárca megkezdte a magyarok hazaszállításának előkészítését Franciaországból, repülőgépet küldenének értük szombaton.

Menczer Tamás a további lehetőségekről közölte: volt egy portugál terv is, de annak kicsi volt a realitása. Volt egy brit lehetőség is, és sokáig nagy volt a bizonytalanság, mert a gép nem kapta meg a szükséges engedélyeket a kínai hatóságoktól. Most kapták a hírt, hogy van egy gép, amely spanyol-brit kooperációban Vuhanból szállna fel a tervek szerint pár óra múlva, de annyira rövid a határidő, hogy a magyarok nem tudnának kiérni a repülőtérre, ráadásul nem biztos, hogy a gépnek van felszállási engedélye, így ezzel a lehetőséggel nem élnek - így Menczer.

Megjegyezte: volt egy német terv is, pénteken tervezték, hogy gépet indítanak Vuhanba, de itt sincs még meg az engedély a kínai hatóságoktól, és nem volt egyértelmű jelzés, hogy a magyarokat is elhoznák-e. Az államtitkár megerősítette: a kínai Hupej tartományba senkinek nem ajánlják a beutazást.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18, +29 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt nyugat felől csökken a felhőzet, de keleten elszórtan záporok kialakulása várható. Délután tovább szakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 29 fok között alakul. Késő este 11, 18 fok lesz. Kedden ugyan markáns front nem érkezik, a körülmények viszont kettősfront jellegű légköri helyzethez hasonlítanak. Felerősödhetnek a keringési és vérnyomáspanaszok, nyugaton migrén, keleten görcsös fejfájás jelentkezhet. Többen alvásproblémákkal küzdhetnek, a szabadban ingadozó hő- és komfortérzettel érdemes számolni. Gyakori lehet az ingerlékenység is. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció