Kínában pestist terjeszthetnek a mormoták a földrengés térségében

A kínai hatóságok arra hívták fel a figyelmet, hogy halálos tüdőgyulladással járó pestisjárvány törhet ki a 760 halálos áldozatot és több ezer sebesültet követelő földrengés térségében.

A China Daily napilap beszámolója szerint a tüdőpestist a mormoták terjesztik, és az egészségügyi szervek attól tartanak, hogy a 6,9-es erősségű földrengés felébreszthette az állatokat téli álmukból.

"Az Egészségügyi Minisztérium arra kéri a mentési munkálatokban részt vevőket, hogy nagyon figyeljenek oda, és jelentsenek minden pestisgyanús esetet, amint észreveszik" - jelentette be Feng Zijian, a kínai betegségmegelőzési és ellenőrzési központ munkatársa.

A mormoták általában április végéig, május elejéig alusszák téli álmukat odúikban, de a szerdai földrengés következtében korábban előbújhatnak. A Qinghai tartományban fekvő Yushu megyében bekövetkezett földrengés túlélőinek és a mentőknek kerülniük kell az elhullott állatokkal való érintkezést, hogy minimálisra csökkenthessék a fertőzés veszélyét.

Tavaly egy járvány során hárman haltak meg Ziketanban, Qinghai tartomány tibeti területén. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a tüdőgyulladásos pestis a pestis legvirulensebb, ugyanakkor legritkább fajtája. A halálozási arány magas lehet, de gyors antibiotikumos kezeléssel hatékonyan kezelhető.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?