Kiderült, mikor nyithatnak a fővárosi strandok

A koronavírus-járvány miatt idén biztosan elmarad a budapesti strandokon a hagyományos májusi szezonnyitás. A fürdőegységek fokozatos visszanyitására júliusban lehet esély - véli a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.

A BGYH a koronavírus-járvány miatt 2020. március 15-étől határozatlan ideig zárva tartja fürdő- és gyógyászati egységeit. Ezzel együtt a tulajdonosi elvárásoknak eleget téve március közepétől - egyéb kikötések nélkül - felfüggesztette a tulajdonában álló üzlethelyiségek bérleti díjának beszedését is.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus Budapest, koronavírus nyár, koronavírus strand
A hagyományos májusi szezonnyitás biztosan elmarad. Fotó: Getty Images

Folyamatosan elemzik a helyzetet

Koronavírus: sok magyar már a nyaralást tervezi - kattintson a részletekért!

A BGYH hangsúlyozta, hogy figyelemmel kísérik a koronavírussal kapcsolatos kormányzati tájékoztatásokat, az utasításoknak pedig maradéktalanul eleget tesznek. Emellett folyamatosan elemzik mind a nemzetközi, mind a hazai fürdőszektor intézkedési terveit, és ennek függvényében készítik elő a saját intézkedési tervüket is.

A jelenlegi terveik szerint, amint feloldják a kijárási korlátozást, a kollégáik megkezdik a fürdők felkészítési és karbantartási munkálatait. A munkavégzés alatt ügyelnek a koronavírus -fertőzés megelőzésére, a nyitást követően pedig külön protokoll eljárásrendet kell megvalósítani - közölték.

Finnország ezzel a stratégiával tartaná kordában a koronavírust - a részleteket olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra