Két dolog kell a járvány legyőzéséhez

Magyarország nagyon hasonló utat járt be a mostani koronavírus-járványban, mint 2003-ban Tajvan a SARS-járvány idején. A távol-keleti ország akkor levonta a tanulságokat, a mostani pandémia alatt már csak 1050 koronavírusos esetet regisztráltak, és mindössze tíz ember vesztette életét COVID-19 miatt. Elárulták a titkukat.

Sok idő és rengeteg pénz - a jövő járványainak legyőzéséhez erre a két dologra biztosan szüksége lesz Magyarországnak - írja az index.hu arról a videókonferenciáról készült beszámolójában, ahol a járványkezelés tanulságairól beszéltek tajvani és magyar szakemberek. Az eseményt a Károli Gáspár Református Egyetem, illetve a Tajpej Képviseleti Iroda szervezte, és a többi közt előadást tartott "az ázsiai média Merkely Bélájaként jellemezhető" Ji-cson Lo járványügyi szakember is.

Tajvan a mostani járványt megúszta lezárások nélkül, mindössze kötelező maszkviselést vezettek be. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Tajvan a mostani járványt megúszta lezárások nélkül, mindössze kötelező maszkviselést vezettek be. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Mint arról korábban a HáziPatika.com-on is írtunk , Tajvan, mellette pedig Dél-Korea és Vietnam is a kezdetektől fenyegetésként tekintett az új koronavírusra , kiterjedten tesztelték a gyanús eseteket és nyomon követték a lehetséges új fertőzéseket, így képesek voltak kézben tartani a járványt. Tajvanon - mely ráadásul szomszédos is az új típusú koronavírus-járvány bölcsőjének tartott Vuhannal - mindössze 1050 koronavírusos esetet regisztráltak, a SARS-CoV-2 okozta COVID-19 pedig összesen tíz ember életét követelte.

Ehhez először nekik is kellett egy "bukás"

Koronavírus: erről mesélnek a számok a nyitás előtt Magyarország nagyon megszenvedi a koronavírus-járványt. Érdemes megnézni a járványstatisztikák mellett más számokat és történéseket is, hogy magyarázatot kapjunk rá, lakosságarányosan világviszonylatban miért nálunk hal meg majdnem a legtöbb koronavírusos beteg. Részletek!

Ji-cson Lo előadásából kiderült, most azért nem volt szükség Tajvanon lezárásokra, és a maszkviselésen túli egyéb korlátozásokra, mert a 2003-as SARS-járvány után célzottan, közel két évtizedig készültek egy hasonló csapásra. Akkor ugyanis a betegség 73 emberrel végzett, és több mint 150 ezren kerültek karanténba. A portál beszámolója szerint Ji-cson Lo a 2003-as járvány kezelése során elkövetett hatósági hibákról szólva az alábbiakat emelte ki, melyek kísértetiesen hasonlítanak azokhoz, amiket Magyarország is elkövetett:

  • Nem volt készleten elegendő maszk, ennek hiánya hozzájárult a vírus terjedéséhez.
  • Rossz volt a karanténrendszer, ezért nem tudták eredményesen elkülöníteni a fertőzötteket.
  • Az egészségügyi rendszer nem volt kellően felkészítve egy járvány kezelésére, ahogyan a laboratóriumi kapacitás is gyenge volt.
  • A járvány során derült ki, mennyire sok múlik a sajtón, a kormányzati tájékoztatás hitelességén.
  • Gyenge volt a kormány koordinációs tevékenysége.
  • A fertőzötteket és a meggyógyításukon dolgozó egészségügyi dolgozókat is megbélyegezte a társadalom.

Ezeket a tanácsokat adta a szakember

A tajvani szakember Magyarországról szólva elmondta, nemzetközi kitekintésben is jól haladunk az oltási programmal, ám véleménye szerint ennek ellenére sem tudunk majd megszabadulni teljesen a vírustól. "Az országban újabb gócpontok alakulnak majd ki, a jövőben a belső migráció fog problémát okozni" - így Ji-cson Lo. Hangsúlyozta, sosem késő elkezdeni a felkészülést a következő járványra, s kiemelte: sosem lehet eleget befektetni az egészségügyi ellátórendszerbe. Mindezt kellő megalapozottsággal állíthatja, hiszen Tajvan az elmúlt közel 20 évben ezeket a területeket fejlesztette, s ennek eredménye lett a mostani pandémiában elért sikerük. Konkrétumokat is kiemelt azonban, melyekre érdemes különös hangsúlyt fektetni:

  • Gyors és korai járványügyi felderítés: fejlett kontaktuskutatás.
  • Karanténszabályok szigorú betartatása: a szabályszegők büntetése, a szabálykövetők jutalmazása.
  • A járványkezelés jogi és pénzügyi kritériumainak biztosítása, már békeidőben.
  • Felkészült és jól biztosított egészségügyi ellátórendszer.
  • Mindennap biztosított, valóban átlátható tájékoztatás.

"Utóbbi szempont különösen fontos, a lakosság bizalmának elnyerése ugyanis a vírus elleni küzdelem számos szakaszában sorsfordító lehet" - kommentálta az index.hu, megjegyezve: hasonlóan Magyarországhoz, Tajvan számára is a vakcinaellenesség leküzdése lesz a következő fontos kihívás.

Elképzelhető, hogy Izraelben a magas fokú átoltottság miatt már kialakult egyfajta közösségi immunitás az új típusú koronavírussal szemben, ez pedig újabb járványügyi korlátozások feloldását teszi lehetővé - véli Eran Szegal, a Weizmann Tudományos Intézet informatikus-biológus professzora. Ha kíváncsi a részletekre, kattintson korábbi cikkünkre .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!