Készül az óceánjáró-vírus elleni oltóanyag

Egy egyelőre még fejlesztés alatt álló védőoltás megállíthatja a rendkívül fertőző norovírus által okozott hasmenéses-hányásos betegségek terjedését.

A kísérletbe 98 olyan személyt vontak be, akik rendelkeztek azzal a génnel, amely különösen érzékennyé teszi őket a norovírusra. Egy részük megkapta az oltást, más részük placebót kapott. A beoltottak ritkábban kapták el ezután a gyomor-bélrendszeri betegséget, mint a társaik.

Az oltást két részletben kapták meg a résztvevők, orrspray formájában. Különösebb mellékhatásokat nem tapasztaltak náluk, csak tüsszögést és orrfolyást, de ez azoknál is jelentkezett, akik placebót kaptak.

Az elmúlt két évben két luxushajón tört ki norovírus-járvány Amerikában, amelyeket a Clinical Infectious Diseases című folyóiratban megjelent cikk szerint a közös helyiségek nem megfelelő tisztasága okozott.

A szakértők szerint elsősorban a hajókirándulásra készülőknek lenne érdemes adni az oltóanyagból, rajtuk kívül pedig azoknak, akik fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek: a kisgyerekeknek, az öregeknek, az egészségügyi intézményekben és a katonaságnál dolgozóknak. Előtte azonban még számos kutatásra lehet szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Északnyugat felől szakadozik, csökken, majd estétől megnövekszik, képződik a felhőzet. Nagyobb területen több, keleten néhány órás napsütés valószínű. Hazánk északkeleti felén délelőtt több helyen valószínű eső, zápor. Eleinte csökken, a nap második felétől újra növekszik a csapadékhajlam: északnyugat felől elszórtan valószínű zápor, akár zivatar is kialakulhat - legkisebb eséllyel délnyugaton. Az északnyugati szél északon többfelé megerősödik, záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés sem kizárt.A maximum általában 11 és 16 fok között alakul, de északkeleten csupán 7, 10 fok valószínű. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!