Karikó Katalin kapta az orvosi Nobel-díjat

Karikó Katalin Drew Weissman amerikai mikrobiológussal vehette át az orvosi-élettani Nobel-díjat.

Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Fotó: MTI/AP pool/Eugene Hoshiko
Fotó: MTI/AP pool/Eugene Hoshiko

Az illetékes bizottság indoklása szerint Karikó Katalin és Drew Weissman a díjat a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseiért kapja, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatásos mRNS-alapú vakcina kifejlesztését. A kitüntetett 11 millió svéd koronát (368 millió forintnyi összeget) kap. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Nem kizárólag a vakcina miatt kapta az elismerést

A Telex cikke emlékeztet: Szent-Györgyi Albert és Kertész Imre után Karikó Katalin a harmadik, aki magyar állampolgárként kapta meg a világ legrangosabb tudományos díját, egyben ő az első Nobel-díjas magyar nő.

Bár Karikó díjazásához nyilvánvalóan a koronavírus elleni vakcina adta az apropót, nem kizárólag a vakcina miatt járt neki az elismerés, hanem azért, mert az mRNS-technológia széles körű gyógyszerészeti alkalmazásának az alapjait fektette le. Maga Karikó Katalin egyébként, bár az élettani-orvostudományi kategóriában díjazták, elsősorban kémikusnak tartja magát. „Most hirtelen mindenki járványszakértő lett, de én nem vagyok az. Én egy biokémikus vagyok, aki ért az RNS-ekhez” - nyilatkozta egy korábbi interjúban a lapnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!