Így próbálják megfékezni az új vírust

Péntekig már kilenc közép-kínai városban vezettek be közlekedési zárlatot az új koronavírus terjedésének megfékezésére. A járvány kiindulópontjának számító Hupej tartomány pedig a legmagasabb fokú közegészségügyi válsághelyzetet hirdette ki.

Ahogy korábban megírtuk , egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az előzetes vizsgálatok szerint az új koronavírus egy vuhani halpiacon bukkanhatott fel először. A piacot azóta beszüntették, területét pedig fertőtlenítették. A vírus csütörtök estig 830 embert fertőzött meg Kínában, és 25 áldozatot követelt. Emiatt már 9 közép-kínai városban is közlekedési zárlatot vezettek be. A zárlat alá vont városok mindegyike a Vuhannak is helyet adó Hupej tartományban található. A kínai pénzügyminisztérium egymilliárd jüan - mintegy 44 milliárd forint - összegű segélyt nyújtott a tartománynak a helyzet kezelésére. Vuhanban pedig már folyamatban van egy 1000 páciens ellátására alkalmas új kórház kialakítása is, amelynek átadását hétfőre tervezik.

vírus, koronavírus, vírusos tüdőgyulladás, fertőző betegségek
Egy beteg testhőmérsékletét méri a nővér egy bangkoki kórházban. Fotó: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit

Egyre komolyabb a helyzet

A legújabb híradások szerint a vírus már Hupejen kívül is szedett áldozatot. Egy 80 éves férfi halt bele a fertőzés okozta betegségbe a Pekinggel szomszédos Hopej tartományban, halálának okát azonban csak egy nappal később azonosították. A férfi előzőleg két hónapon keresztül Vuhanban tartózkodott, ahol rokonait látogatta meg. A férfivel közeli kapcsolatba került 76 embert karantén alá helyezték, de egyelőre egyiküknél sem észleltek a fertőzésre utaló tüneteket.

Az ingatlanüzemeltetés a főváros több lakónegyedében is felmérést tartott az ott lakók körében annak kiderítésére, hogy jártak-e a közelmúltban Vuhanban, vagy fogadtak-e onnan érkező vendéget, illetve tapasztalnak-e bármilyen, a betegségre utaló tünetet. Az üzemeltetés szájmaszkot viselő munkatársai ajtóról ajtóra járták végig a lakásokat. Emellett országszerte több oktatási intézmény is bejelentette, hogy meghosszabbítják a holdújévi ünnep miatt eredetileg január végéig tartó szünetet. Egyes iskolákban vizsga- és felvételi időpontokat is elhalasztottak. A Hupej tartományban működő összes tanintézmény és óvoda bezárt - egyelőre határozatlan időre. A Kínai Kosárlabda Szövetség pedig bejelentette, hogy későbbre halasztják a februárra időzített mérkőzéseket.

Egyre több országba elér a vírus

Európában is megjelent az új koronavírus - kattintson a részletekért!

A vírus már Kína határain túl is felbukkant, felütötte a fejét például Tajvanon, Szingapúrban, Vietnámban, Nepálban, Japánban, Hongkongban, Makaóban, Ausztráliában, de Mexikóban és Oroszországban is vizsgálnak egy-egy fertőzésgyanús esetet. A Kínából érkező utasokat ezért már több repülőtéren is ellenőrzik.

A közelmúltban Amerikában is diagnosztizálták a betegséget egy harmincas éveiben járó férfinél, jelenleg pedig egy újabb feltételezett koronavírusos esetet vizsgálnak. A betegséget Texasból jelentették. A helyi orvoscsapat még vizsgálja az érintettet, aki a kínai Vuhanból érkezett vissza az Egyesült Államokba. Az orvosok rögtön azonosították a páciensnél jelentkező tüneteket, és arra a következtetésre jutottak, hogy a férfi vélhetően koronavírussal fertőzött. Az illetőt azonnal karanténba helyezték, a gyanút igazoló vizsgálatok még tartanak.

Magyarországon nincs koronavírusos beteg

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteki közleményében hangsúlyozta: Magyarországon nincs koronavírusos beteg és kevés az esélye a járványnak. Hozzátették: fokozottan figyelemmel kísérik a kínai koronavírus járványt, és amint indokolttá válik, megteszik a szükséges intézkedéseket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra