Így hatott életmódunkra a koronavírus-járvány

A hetven szerző közreműködésével készült kiadványban több mint egy tucat hazai vizsgálat részletes eredményeit találhatjuk meg.

Különleges tanulmánykötet jelent meg a Táplálkozás, Életmód és Testmozgás Platform Egyesület (TÉT Platform) szerkesztésében arról, hogyan hatott a magyarok életmódjára a koronavírus -járvány. Hogyan változtak sportolási szokásaink a veszélyhelyzet ideje alatt? Másként választottunk-e a boltokban, és jobban figyelünk-e étkezéseinkre? A megváltozott szokásaink közül miket viszünk tovább a járvány utánra? A többi között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a hazai szakemberek elmúlt hónapokban végzett kutatási eredményeit és következtetéseit bemutató, ingyenesen letölthető 150 oldalas kiadványból. A TÉT Platform közleménye szerint a tanulmánykötet célja, hogy a most zajló második hullámban, vagy egy esetleges jövőbeli vészhelyzetben az eddigieknél is gyorsabb, pontosabb reakcióval akár további életeket menthessenek meg.

A kiadványból az is kiderül, mennyit mozogtak a diákok vagy a felnőttek a kijárási korlátozások alatt. Fotó: Getty Images
A kiadványból az is kiderül, mennyit mozogtak a diákok vagy a felnőttek a kijárási korlátozások alatt. Fotó: Getty Images

A testmozgás nagy hangsúlyt kapott

A hetven szerző közreműködésével készült kiadványban több mint egy tucat hazai vizsgálat részletes eredményeit találhatjuk meg, az egyes korosztályoknak ajánlott táplálkozási tanácsok mellett például a koronavírus-járvány lelki egészségünket érintő hatásait is részletesen megismerhetjük. Az életmód harmadik pillére, a testmozgás is nagy hangsúlyt kapott a szerkesztés során. Többek között tájékozódhatunk arról, mennyit mozogtak a diákok vagy a felnőttek a kijárási korlátozások alatt, de még azt is megtudhatjuk, hogyan hatott mindez a testsúlyunkra. A kötetből nem maradtak ki azok az információs anyagok sem, amelyek közérthetően, mégis hitelesen adnak tanácsokat a veszélyhelyzet alatti életmódunkhoz.

A TÉT Platform szakmai vezetője, Antal Emese dietetikus, szociológus szerint a tanulmánykötet amellett, hogy rendszerezi a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tudásunkat az életmód területén, hozzájárulhat a veszély csökkenéséhez is. "Tény, hogy életmódunk, ezen belül is a testmozgás és a táplálkozás jelentősen befolyásolja immunrendszerünk működését, így az egészséges életmód nem csak számos krónikus betegség kialakulását segíthet megelőzni, de emellett a vírusos fertőzések rizikóját is csökkenti" - tette hozzá a kötet szerkesztője. A magyar lakosság életmódja járványhelyzet idején: táplálkozás, testmozgás és lélek című kiadvány ide kattintva letölthető.

Vírusszorongás: gyerekeknél akár testi tünetek formájában is jelentkezhet a félelem - ha kíváncsi a részletekre, kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.