"Hátborzongatóan üres a környék"

Áruhiány, üres autópályák, bezárt iskolák - kint élő magyarok mesélnek arról, milyen most az élet Olaszországban.

"Hátborzongatóan üres a környék"

Az európai országok közül Olaszországban, azon belül is Észak-Olaszországban kezdett el először gyors ütemben terjedni a koronavírus, több települést teljes karantén alá vontak. A legfrissebb adatok szerint már 322-re tehető a fertőzöttek, és 11-re a halálos áldozatok száma.

A Hvg.hu -nak több kint élő magyar is küldött helyzetjelentést, Fercsik Marianna tolmács, aki 25 kilométerre lakik a vírus miatt lezárt Vo' Euganeotól, ezt írta: "Hiába tudtuk, hogy nem úszhatjuk meg, az embereket megdöbbentette, mikor kiderült, hogy egy padovai férfi is meghalt koronavírus miatt." A nő arról is beszámolt, a gyógyszertárakat megostromolták a maszkokért, hiába mondták szakértők, hogy felesleges hordani annak, aki nem beteg. "Az idősek voltak az elsők, akik kínai mintára felvették azt. Láttam olyat is, aki csak a száját védte a maszkkal, az orra kilátszott, így aztán tényleg nem ér semmit."

Egyre több országban terjed az új vírus A december óta terjedő új koronavírus eddig több mint 80 ezer embert fertőzött meg és mintegy 2700 áldozatot szedett világszerte - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Részletek itt .

Marianna úgy fogalmaz, már minden gyógyszertárra kiírták, hogy a maszk elfogyott, és a fertőtlenítők, higiéniás kézkendők helyén is űr tátong minden boltban. Egyéb termékeket viszont kapni, a más városokban mutogatott üres polcokkal nem találkozott. Az iskolák, egyetemek zárva vannak, ahogy azok az intézmények is, ahol közösségi programokat tartanak. "Az elmúlt napokban hátborzongatóan üres volt a környék" - írta.

Maszkkal védekeznek az új típusú koronavírus ellen Rómában
Maszkkal védekeznek az új típusú koronavírus ellen Rómában. Fotó: Getty Images

"Egymás kosarából veszik ki a kaját"

Megszólalt egy névtelenséget kérő magyar is, aki a másik lezárt zónához közel, Agrate Brianzában van éppen. Vele még azelőtt sikerült beszélnie a lapnak, hogy egy, a településen dolgozónál kimutatták a vírust . Azt mondta, annak ellenére, hogy nincs karantén, a boltokat már így is "kifosztották", előfordul, hogy nincs víz, hús, kenyér, csak olyasmi, ami nem igazán fontos. Tisztítószert, fertőtlenítőt, maszkot ott sem lehet beszerezni, a gyógyszertárakban sem, ahogy a gyorstesztekből is hiány van időnként. Megemlítette, hogy a Milánó közeli autópályák is szinte üresek, holott ott órákig tartanak a dugók és a buszok és a metrók is csökkentett menetrenddel járnak, a jóval kevesebb utas miatt. Aki csak tud, otthonról dolgozik.

Egy, a szintén Lombardia tartományban, Bresciában élő magyar is az ürességtől kongó polcokról írt: "Nem lehet húst és vizet venni, felvásároltak mindent, az egyik legnagyobb bevásárlóközpont polcai is konganak az ürességtől. Az emberek egymás kosarából veszik ki a kaját!"

Firenzében nem vészes a helyzet

Bojár Ábel, aki a gócpontoktól távolabb eső Firenzében él, azt írta, érezhető az óvatosság, és elindult a boltok rohama is, de egyáltalán nem vészes a helyzet. Úgy folytatja, mindenki erről beszél, és sok hely zárva van, de még semmilyen kötelező zárva tartást nem vezettek be, és karanténintézkedések sincsenek. A firenzei egyetemek kör-e-mailben tájékoztatták a diákokat és a dolgozókat, hogy a nagyobb előadásokra már nem kell bemenni, és vannak munkahelyek, ahol már otthonról dolgoznak. Feltűnően kevesen vannak az edzőteremben is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.