Használhatók-e eltérő vakcinák a két oltási dózishoz?

Kiterjedt vizsgálat kezdődik Nagy-Britanniában az Oxfordi Egyetem tudósainak irányításával annak kiderítésére, hogy nem nyújtanak-e még jobb védettséget a koronavírus elleni oltóanyagok, ha az első és a második dózishoz két különböző vakcinát használnak.

Az egyetem szerdán bejelentette, hogy megkezdte a tesztprogramhoz az önkéntesek toborzását. Kis létszámú csoportokkal már folyik egy hasonló teszt, de az Oxfordi Egyetem vakcinafejlesztő részlege - Oxford Vaccine Group - a kiterjesztett programba 1050 önkéntest kíván bevonni, nyitva hagyva a létszám még további növelésének lehetőségét. A vizsgálatot irányító szakértők arra szeretnének választ találni, hogy ha két különböző gyártmányú vakcinát használnak az első és a második dózis beadásához, az nem nyújt-e hosszabb és a koronavírus több variánsára kiterjedő védettséget, mint az ugyanabból a vakcinaféléből beadott két oltási adag.

Kiterjedt vizsgálat kezdődik Nagy-Britanniában az oltással kapcsolatban.
Kiterjedt vizsgálat kezdődik Nagy-Britanniában az oltással kapcsolatban. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Ők nem jelentkezhetnek a tesztprogramra

A vizsgálatban 50 évnél idősebbek vehetnek részt. Előírás az is, hogy január 25. és március 20. között mindegyiküknek meg kellett kapniuk az első dózist a nagy-britanniai oltási kampány keretében az Oxford/AstraZeneca - vagy a Pfizer/BioNTech-vakcinából. Akik már a második oltási adagban is részesültek, nem jelentkezhetnek a tesztprogramra.

A vizsgálat résztvevőinek véletlenszerűen vagy ugyanabból az oltóanyagból adják be a második adagot is, amelyből az első dózist kapták, vagy egy másikból. Az önkéntesek nem tudják, hogy melyik vakcinából kapják a második adagot. A programban az Oxford/AstraZeneca- és a Pfizer/BioNTech-oltóanyagok mellett a Novavax és a Moderna vakcináit használják. A résztvevőktől tíz hónap alatt 5-7 vérmintát vesznek annak megállapítására, hogy szervezetük milyen immunválaszt adott az oltásokra.

Várhatóan egy évig tart a teljes tesztprogram

Az Oxford Vaccine Group a tervek szerint az előzetes vizsgálati eredményekről már májusban beszámol, nyáron részletesebb jelentést tesz közzé, de a teljes tesztprogram várhatóan egy évig tart. Matthew Snape professzor, a vizsgálat vezetője a BBC rádiónak nyilatkozva szerdán kijelentette: ha a tesztprogram sikeresen zárul, az sokkal rugalmasabbá teheti és jelentősen felgyorsíthatja a nagy-britanniai és a külföldi oltási programokat egyaránt.

Nagy-Britannia: közel 40,5 millió beadott oltási adag

A brit egészségügyi minisztérium szerdai adatai szerint a nagy-britanniai oltási kampány december 8-i kezdete óta eddig 32 326 604 első és 8 170 081 második dózist adtak be a koronavírus elleni vakcinákból, vagyis a beadott oltási adagok száma 40,5 millióhoz közelít. A brit egészségügyi hatóságok azonban április kezdete óta arra összpontosítanak, hogy minél több dózis álljon rendelkezésre a második oltási adagok beadására azok számára, akiknek esetében a brit kormány által a két oltásadag beadása közötti időszakra maximálisan engedélyezett 12 hét hamarosan letelik. Erre azért is szükség van, mert április eleje óta az addigi rendkívül bőséges ellátmánynál kevesebb oltóanyag érkezik Nagy-Britanniába, mindenekelőtt az Oxford/AstraZeneca-vakcinából.

Koronavírus: meddig védenek az mRNS-vakcinák? Részletek.

Az átmeneti kiesést ugyanakkor ellensúlyozza, hogy a napokban megkezdődött a Moderna oltóanyagának széles körű alkalmazása, és a brit kormány szerint továbbra is tartható az a célkitűzés, hogy július végéig a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 52,7 millió ember - megkapja a koronavírus elleni oltás első adagját.

Koronavírus: kétséges, melyik oltást fogadják el külföldön - olvassa el a témában írt korábbi cikkünket ide kattintva!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!