Halálos vérzéses lázat hurcoltak be Németországba

A Marburg-vírus fertőzés egy potenciálisan halálos betegség, amely emberről emberre is terjedhet.

Két ember szerdára virradóra érkezett repülőn Ruandából Frankfurtba, ahonnan vonattal utaztak tovább Hamburgba. Az utazás során egyikük felhívta az egészségügyi hatóságokat, mivel attól tartott, hogy megfertőződhetett egy trópusi betegséggel. A német tűzoltóság szerint influenzaszerű tünetekre és enyhe rosszullétre panaszkodott, láza azonban nem volt.

Marburg-vírus fertőzés gyanújával szállították mindkettejüket egy hamburgi kórházba. Az illetékes hamburgi egészségügyi hatóság elrendelte az azonnali elkülönítésüket.

Az Ebola vírus szoros rokonságban áll a Marburg-vírussal. Fotó: Getty Images
Az Ebola vírus szoros rokonságban áll a Marburg-vírussal. Fotó: Getty Images

Elővigyázatosságból elkérték a vonaton azoknak az utasoknak az elérhetőségét is, akik kapcsolatba kerülhettek az érintettekkel, de karantén elrendelésének egyelőre nem látták szükségét.

Az ebolához hasonló Marburg-vírus fertőzés közeli érintkezés révén terjed a fertőzöttek testnedvei által vagy fertőzött felületeken, például ágyneműn keresztül. Kezelés, orvosi ellátás híján a fertőzés az esetek akár 88 százalékában végzetes. Ruandában nemrég tört ki Marburg-járvány. Sabin Nsanzimana egészségügyi miniszter szerint eddig tízen hunytak el a kórban és október 1-ig összesen 29 fertőzést regisztráltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!