Ez a fertőzés küldi most a legtöbb beteget a kórházba

Az influenzaszerű tünetekkel küzdők többsége 15 és 34 év közötti, míg a légúti fertőzéssel kórházba kerültek nagy része 2 év alatti vagy 60 év feletti. Mutatjuk, melyik kór terjed most a leginkább.

A légúti figyelőszolgálatnál kijelölt 24 kórházból kapott adatok alapján elmondható, hogy 2023. január 9-e és 15-e között 219-en kerültek kórházba súlyos, akut légúti fertőzés (SARI) miatt – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb tájékoztatójából. 97-en (44,3 százalék) 2 évesek vagy annál fiatalabbak, 85-en (38,8 százalék) pedig 60 évesek vagy idősebbek voltak. A kórházba felvettek közül 61 betegnél az RSV, 52-nél a SARS-CoV-2, 9-nél pedig az influenza A vírus jelenlétét igazolták – írta közleményében az A-Lab Pharma Egészségügyi Monitor.

A háziorvosok által beküldött 77 minta közül 9 esetében RSV okozta fertőzést mutattak ki, 6 betegnél influenza A(H1pdm09), 4 betegnél influenza A(H3), 1 betegnél influenza B vírus, 5 betegnél a SARS-CoV-2 vírus (új típusú koronavírus), 1 betegnél pedig a humán metapneumovírus kóroki szerepét igazolták a laboratóriumi vizsgálatok. Az influenza pozitivitási aránya 14,3 százaléknak, az RSV-é 11,7 százaléknak, a SARS-CoV-2-é 6,5 százaléknak felelt meg – részletezték az adatokat.

ágyban fekvő kislány köhög
A gyerekek az egyik legveszélyeztetettebb csoport. Fotó: Getty Images

Egyre több az influenzás

2023 januárjának második hetében Magyarországon 170 600-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, és közülük 23 200 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést. Ahogy az alábbi táblázatból is látható: míg decemberben karácsonyig minden héten meghaladta a 200 ezret az orvost légúti panaszokkal felkeresők száma, addig január első felében még nem érte el ezt a határt a páciensek száma.

Ugyanakkor az orvoshoz fordulók körében hétről hétre nőtt az influenzaszerű megbetegedéssel diagnosztizáltak aránya. Míg decemberben 8-9,6 százalék között alakult ez az arány, addig januárban már a 10 százalékot is meghaladta, és hetente körülbelül 2 százalékot emelkedett.

tablazat

Ezekben a korosztályokban a legtöbb a beteg

2023. január 9-e és 15-e között a betegek 40,1 százaléka 0-14 éves gyermek, 26,6 százaléka pedig 15-34 éves fiatal felnőtt volt. Emellett 21,2 százalékuk a 35-59 évesek, míg 12,6 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott. Influenzaszerű megbetegedések korcsoport szerinti eloszlása pedig az alábbiak szerint alakult:

  • 0-14 évesek: 25,4 százalék,
  • 15-34 évesek: 33 százalék,
  • 35-59 évesek: 28 százalék,
  • 60 éven felüliek: 13,6 százalék.

A közös járványhelyzet kialakulása előtt nem sokkal már megjelent Magyarországon egy eszköz, amely képes az RSV, az Influenza A/B és a COVID-19 vírusok egyidejű kimutatására is. A teszt a patikákban és online is elérhető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?