Egyre kevésbé hatékony a malária elleni gyógyszer

Újabb bizonyítékokat ismertettek kutatók a The Lancet című orvosi folyóiratban a rezisztens malária parazita törzsek terjedésére Thaiföld és Burma határán.

A szokásos szereknek ellenálló Plasmodium falciparium parazita törzsekre mintegy 800 kilométerrel távolabb bukkantak az eddig ismert előfordulási helyükhöz képest, ráadásul a törzsek rezisztenciájuk növekedett az évek során.

A leghatékonyabb malária elleni szert sok éve már egy növényből, az egynyári ürömből (Artemisia annua) állítják elő. 2009-ben azonban olyan malária parazitákra bukkantak a kutatók Kambodzsában, amelyek ellenálltak a növényből kivont artemizinin nevű szernek.

A Shoklo Malária Kutató Egység munkatársai azt mérték 2001 és 2010 között háromezer páciensnél, hogy az artemizinin mennyi idő alatt tisztította meg vérüket a parazitától. A kilenc év leforgása alatt úgy találták, hogy a szer egyre kevésbé volt hatékony, a rezisztenciát mutató páciensek száma 20 százalékra emelkedett.

Az eredmény megkérdőjelezi a malária eltüntetésének lehetőségét, sőt felveti visszatérését - idézte a kutatásban részt vevő Francois Nosten professzor véleményét a BBC .

Az Egészségügyi Világszervezet ( WHO ) adatai szerint évente akár 300 millió maláriás eset is lehet világszerte, 2010-ben 655 ezren haltak meg miatta, főként afrikai gyerekek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!