Egészségügyi tájékoztató az utazási irodákban

Évente minden tizedik utazó megbetegszik valamilyen betegségben az utazása során, ezért fontos, hogy már utazás előtt tájékoztassák az ügyfeleket a lehetséges egészségügyi veszélyekről és az ajánlott védőoltásokról.

Ezért az Országos Tisztifőorvosi Hivatal "3Plusz Program" meghirdetésével próbálja motiválni erre az utazási irodákat - derül ki a hivatal sajtóközleményéből.

A programban a hivatal szeretné azon utazási irodákat díjazni, amelyek a legtöbbet tesznek azért, hogy utasaik egészségügyi tekintetben is biztonságban utazhassanak.

A kezdeményezés ötlete azután merült fel, miután nagy sikerrel zárult az Országos Tisztiorvosi Hivatal tavaly elindított "Útlevél a biztonságos utazáshoz" háziorvosoknak szóló programja, amelyben a háziorvosok segítségét kérték az utazók egészségügyi felkészítéséhez.

Most az a cél, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzenek az utazók utazás előtti egészségügyi felkészítésére, az egészséggel kapcsolatos utazási információk átadására.

A nyaralók 10 százaléka betegszik meg az utazás során, illetve egyre többször fordul elő olyan fertőző megbetegedés Magyarországon, amelynek kiindulópontja valószínűsíthetően egy utazó lehetett.

Több millió hepatitises, több millió maláriás és hastífuszos megbetegedést regisztrálnak évente a világon az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kimutatásai alapján, hogy csak a leggyakoribb és legsúlyosabb utazási betegségeket említsük példaként. Ezek a betegségek sajnos az utazók felelőtlensége miatt gyakran eljutnak Magyarországra is, holott kellő odafigyeléssel és megfelelő védekezéssel a megbetegedések jelentős része megelőzhető lenne!

A program keretében az irodai utazásközvetítők részt vehetnek egy virtuális tréningen, amelyben megismerhetik a legalapvetőbb utazási, egészségügyi tudnivalókat.

A tréninget egy teszt zárja, amelynek kitöltésével, többletpontokat gyűjthetnek a saját irodájuk számára. Ennek a programelemnek a célja, hogy az utazási irodákban dolgozó munkatársak felismerjék, hogy mennyire fontos az utasokat tájékoztatni az adott úti célt érintő egészségügyi tudnivalókról. Mivel a valós életben az utazásszervező és közvetítő munkatársak kerülnek személyes kapcsolatba az utazókkal, így leginkább rajtuk múlik, hogy az utazó felkészül-e egészségügyileg az utazására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?