Ebben az országban lottósorsolással buzdítanak oltásra

Lettországban lottósorsolást tartanak 100-tól 100 ezer euróig terjedő pénznyereményekkel, hogy ezzel biztassák az embereket a koronavírus elleni oltás felvételére - közölte Daniels Pavluts lett egészségügyi miniszter hétfőn. A sorsolást augusztusban indítják.

Koronavírus: sorra fertőzi a fiatalokat a delta-variáns - részletek itt .

"Lottósorsolások és játékelemekkel átszőtt egyéb társadalmi motivációs programok a világ számos országában vannak, ezért mi is élünk ezzel a nemzetközi gyakorlattal a legfőbb cél érdekében" - jelentette ki Pavluts, aki hozzátette: a hetente megrendezendő sorsolásokon kisebb, míg a havonta rendezetteken nagyobb díjak kerülnek szétosztásra, a fődíj akár 100 ezer euró (35 millió forint) is lehet. A lett tárcavezető arról is beszélt, hogy a sorsoláson azok vehetnek részt, akik a sorsolást megelőző fél évben beoltatták magukat.

Lettországban lottósorsolással buzdítanak oltásra.
Lettországban lottósorsolással buzdítanak oltásra. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Kötelezővé tennék a vakcinát

Közben Krisjanis Karins lett miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a rigai vezetés még fontolgatja a védőoltások kötelezővé tételét bizonyos foglalkozási csoportok számára, bár konkrétumokat nem említett ezzel kapcsolatban. Az oktatásügyi miniszter ugyanakkor felvetette, hogy a tanárok is felkerülhetnének erre a lajstromra.

Ilyen a járványhelyzet Lettországban

Az 1,9 millió lakosú balti államban a járvány kitörése óta meghaladta a 137 653-at az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 2528-an elhunytak a kórban . Az oltási kampány december 28-án indult, de eddig a felnőtt lakosság mindössze 32,17 százaléka kapta meg a koronavírus elleni valamelyik vakcina legalább első adagját, míg 30,25 százalékuk a másodikat is.

Van, ahol a plázázást is védettségi igazoláshoz kötik - olvassa el a témában írt korábbi cikkünket ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.