Az MRSA-fertőzés gyakori jelei

Habár főként kórházi fertőzések kapcsán lehet hallani róla, a methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus baktérium valójában bárhol megtámadhat akár teljesen egészséges embereket is. Lássuk tehát, milyen betegségtünetek esetén érdemes a kórokozóra gyanakodni!

A Staphylococcus aureusnál is léteznek veszélyesebb szuperbaktériumok. A legfenyegetőbb kórokozókról állított össze listát tavaly az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Részletek itt.

Az MRSA-t gyakran emlegetik a szuperbaktériumok között, mivel számos antibiotikumnak képes ellenállni. Legtöbb esetben csupán enyhe panaszokat okoz, sőt az is megeshet, hogy valaki csupán hordozza a mikrobát, de nem lesz beteg tőle. Ugyanakkor bizonyos esetekben akár életveszélyes szövődményekkel járhat az infekció, semmiképpen sem szabad tehát elbagatellizálni a problémát. Az amerikai járványügyi központ korábbi adatai szerint csak az Egyesült Államokban évente 9 ezer ember halálát idézi elő MRSA-fertőzés.

Az MRSA baktériumok kisebb sérüléseken, horzsolásokon át is bejuthatnak a szervezetbe
Az MRSA baktériumok kisebb sérüléseken, horzsolásokon át is bejuthatnak a szervezetbe

A kórházi fertőzések aránya jelentősen csökkent az elmúlt években, az MRSA azonban nem csupán ezekben az intézményekben terjedhet, hanem bárhol, ahol sokan osztoznak viszonylag kis területen, így például iskolákban, edzőtermekben. Átlagosan száz emberből kettő hordozza a baktériumot, amely ráadásul oda-vissza átterjedhet a házi kedvencekre, kutyákra és macskákra is. Mi több, a Staphylococcus baktériumok néhány napig életben tudnak maradni a sós tengervízben és a parti homokban, érdemes tehát fokozottan odafigyelni a higiéniai szabályok betartására nyaraláskor is. Szükséges megemlíteni továbbá, hogy minden olyan betegség és állapot növeli a fertőzés kockázatát, amely legyengíti az immunrendszert - így például a cukorbetegség, a rosszindulatú daganatok és a HIV-fertőzés.

Figyelmeztető tünetek

A fertőzött bőrön apró, piros, pattanásra emlékeztető duzzanatok jelenhetnek meg, amelyeket gyakran összetévesztenek például rovarcsípésekkel, egyéb kiütésekkel. Fontos, hogy amennyiben az elváltozás terjedni kezd, illetve nem mutat javulást 2-3 napon belül a hagyományos antibiotikumos kúrákra, akkor mindenképpen forduljunk vele orvoshoz. Az MRSA nyomán kialakulhat a bőr mélyebb rétegeit és az azok alatt lévő szöveteket érintő gyulladás, úgynevezett cellulitisz is, amely leginkább a napégésre hasonlít. Megfelelő kezelés nélkül akár tályog is képződhet a bőrön, ami az antibiotikumok alkalmazása mellett sebészeti beavatkozást is szükségessé tehet.

A veszélyes baktériumok kisebb sérüléseken, karcolásokon keresztül bejutva elérhetik a belső szerveket. Gyakran idéznek elő tüdőgyulladást , vérmérgezést okozva pedig az életet is veszélytető állapothoz vezethet a fertőzés. A bőrtünetek jelentkezése esetén olyan antibiotikumok jöhetnek szóba a kezelés során, mint a klindamicin, a trimetoprim, a linezolid, valamint a trimetoprim és a szulfametoxazol keveréke, míg az invazív MRSA ellen intravénásan adott Vancomycin alkalmazása hozhat javulást a beteg állapotában. Hatástalanok ugyanakkor olyan gyakran használt gyógyszerek, mint a methicillin, az amoxicillin, a penicillin és az oxacillin, illetve a cefalosporinok.

Otthoni teendők a gyógyulás alatt

Fontos, hogy az orvos által előírt kúrát teljes egészében le kell folytatni , nem szabad idő alatt abbahagyni akkor sem, ha már nem jelentkeznek panaszok. Az antibiotikumok idő előtti elhagyása miatt ugyanis visszatérhet a fertőzés, sőt a baktérium immunissá válhat a mindaddig hatásosnak bizonyuló készítményekre is. A bőrön keletkezett sebeket tisztán kell tartani, rendszeres időközönként kötést cserélve rajtuk. Érdemes továbbá kimosni a használt törölközőket, ágyneműket és ruhákat.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.