Aki átélte a Zika-vírust

Bár a legtöbb jelentés szerint a Zika enyhe lefolyású, gyakran teljesen tünetmentes betegség, a személyes tapasztalat mást mond.

Körülbelül egy hétig tart, de addig nagyon rossz. Zikának ugyanolyan tünetei vannak, mint a dengue-láznak. Ennek a magyar neve elég plasztikusan leírja az érzést: csonttörő láz. Tehát magas láz és csontig hatoló fájdalomidézi a 24.hu a Brazíliában élő magyarok Facebook-csoportjának vezetőjét.

A Rióban élő Zoltán már átesett a betegségen. Úgy kezdődött, mint egy hasmenéses tüneteim is lettek. Nem volt étvágyam, nem esett jól semmi. Az ötödik nap lementem gördeszkázni a partra, akkor vettem észre a vörös foltokat a bőrömön – az arcom kivételével mindenütt megjelent egy pír. Nem viszketett, de zavart. Estére a szemem is begyulladt. Ez volt a csúcs, innen fokozatosan jobban lettem. A tüneti kezelés mellett a pihenés és a sok ivás segít – a többit a szervezet elvégzi."

A Zika-fertőzésnek ugyanolyan tünetei vannak, mint a Dengue-láznak

Persze, minden eset egyedi, a fertőzés tüneteit az immunrendszer állapota is erősen befolyásolhatja. Az egészséges immunrendszer hamar legyűri a Zikát. A legyengült, rosszul táplált, rossz körülmények közt élő betegek rontják a statisztikákat, de halálos járványról nem lehet beszélni: a 205 millió Brazíliában eddig három halálesetet hoztak összefüggésbe a vírussal.

Az igazi veszély a terhes nőket és a magzatokat fenyegeti, a kisfejűség , a mikrokefália kockázatát. A fejlődési rendellenesség következtében a magzat koponyája nem nő megfelelő méretűre, így az agya is kisebb lesz a normálisnál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!