AIDS: miért lett több magyar beteg?

Míg világszerte egyre csökken az AIDS-es betegek száma, Magyarországon egyre több beteget tartanak nyilván. Az emelkedés oka a megelőzés és az óvintézkedések hiánya.

Korunk pestise: az AIDS . Ezzel a jelmondattal riogatták az embereket a nyolcvanas években, azonban az ezredfordulón szinte elhallgattak a híradások az AIDS-ről és a HIV-ről. Mindez Magyarországra is jellemző, ahol sokan máig azt tartják a betegségről, hogy elsősorban a homoszexuális férfiakat veszélyezteti. A helyzet sokkal árnyaltabb, hiszen világszerte a fertőzöttek fele nő, Magyarországon is egyre több női érintett van, ráadásul tavaly három csecsemőt is diagnosztizáltak HIV-vel Magyarországon. Bár a HIV-fertőzöttek és az AIDS betegek száma egyaránt enyhén emelkedik hazánkban, a korszerű gyógyszeres kezelés révén a fertőzöttek manapság már szinte teljes életet élhetnek.

Riasztó adatok

Jöjjön néhány adat: tavaly pontosan 2679 HIV fertőzöttet tartottak számon Magyarországon, 9 ember vesztette életét AIDS miatt. Az ismert hazai HIV-fertőzöttek több mint fele budapesti vagy Pest megyében él. A regisztrált fertőzöttek 5 százaléka külföldről, Afrikából érkezett. Az első HIV-fertőzöttet 1985-ben, az első AIDS beteget 1986 végén diagnosztizálták itthon. Az első magyar AIDS beteg egy műtét során fertőződött meg. Ugyanakkor a szakemberek szerint ennél a számnál sokkal több fertőzött él az országban, hiszen a vírussal élőknek akár háromnegyede is diagnosztizálatlan lehet. Minden bizonnyal sokkal többen halnak meg AIDS következtében, mint azt a hivatalos statisztika mutatja, mivel a háziorvosok sem feltételezik a betegséget. Az új fertőzöttek zöme a legfiatalabb korosztályból kerül ki, akik alig hallottak az AIDS-ről, és ügyet se vetnek a megelőzésre.

Az AIDS vérrel és testnedvekkel terjed

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adatai szerint az uniós HIV-pozitívak mintegy felénél a diagnózis a fertőzés késői szakaszában születik meg. Magyarországon több ezer olyan fertőzött élhet, aki nem is tudja magáról, hogy vírushordozó. Itthoni egészségügyi intézményben kizárólag az érintett engedélyével végezhető HIV-teszt. Bár Magyarországon is ingyenes és anonim a szűrővizsgálat, sokan tartanak az előítéletektől és a megbélyegzéstől, éppen ezért nem mennek el. Megoldást hozhatnának az otthon végezhető házi tesztek, amik egy csepp vérből vagy nyálból 99 százalékos pontosságú eredményt mutatnak. Hatalmas áttörést jelentene, ha például Nagy-Britanniához vagy Németországhoz hasonlóan nálunk is kapható lenne HIV-háziteszt.

A HIV pozitív még nem beteg

Fontos tudni, mi a különbség a HIV és az AIDS betegség között. A HIV magát a fertőzést jelenti, az AIDS pedig a már kialakult betegség. A szerzett immunhiányos tünetegyüttes esetén a szervezet védekezőképessége összeomlik, és a beteget számos egyéb betegség és fertőzés támadja meg. Az AIDS, vagyis a szerzett immunhiányos tünetcsoport önmagában nem betegség, hanem különféle, úgynevezett opportunista fertőzések léteznek, amelyek halált okoznak, hiszen az AIDS beteg immunrendszere nem képes védekezni ellenük. Ilyen társfertőződés például a Kaposi-szarkóma, ami egy éreredetű, bőrtumorokkal járó daganatos megbetegedés, ami az érintettek testén bárhol megjelenhet.

Ugyanilyen társfertőzés a PCP, a Pneumocystis carnii pneumoniaami , ami egy ritka tüdőgyulladásos betegség. A protozoonok pedig olyan egysejtű élősködők, amik leginkább az emésztőrendszerben telepszenek meg, de bekerülhetnek a véráramba is, s ott csupán a létükkel és mérgező melléktermékükkel is halált okozhatnak a legyengült szervezetben. Számos gombás, virális és bakteriális fertőzés is támadhat, a beteg pedig a legyengült immunrendszere miatt képtelen védekezni. A halál általában a lesoványodás, a demencia, az opportunista fertőzések és a rosszindulatú daganatok következtében áll be.

Vérrel és testnedvvel terjed

Még mindig hangsúlyozni kell, hogy a HIV nem terjed cseppfertőzéssel, hanem vérrel és testnedvekkel fertőz, szexuális úton vagy intravénás tűhasználat során. A vírus évekig tünetmentes lehet. Ma már nem kell belehalni, azonban szükséges idejekorán elkezdeni a fertőzött gyógyszeres kezelését. A gyógyszerét rendszeresen szedő, egészségére és életmódjára odafigyelő, bizonyos feltételeket betartó HIV-fertőzött, nem terjeszti a kórt, és teljes életet élhet. Aki pedig kezelésben részesül, annak alig mutatható ki a vérében és a testváladékaiban a vírus. Bár még mindig tartja magát a közvélekedés, hogy a HIV és az AIDS a prostituáltak, a droghasználók és a homoszexuálisok betegsége, ez koránt sincs így. Alapvető fontosságú a megelőzés: az alapos felvilágosító tevékenység mellett a biztonságos szex, az óvszerhasználat, továbbá intravénás drogfogyasztás esetén a közös tűhasználat kerülése.

Gyógyszerfegyelem

A HIV beteg számára ma már számos, komplex gyógyszeres terápia létezik, azonban a tudomány jelenlegi állása szerint a HIV-gyógyszereket egész életen át kell szedni. A HIV kezelésére szolgáló gyógyszerek három nagy kategóriába sorolhatók, azonban egyik gyógyszer sem irtja ki a HIV-et, csupán megakadályozzák annak szaporodását. A gyógyszerek felelőtlen szedése esetén a HIV pozitív személynél gyógyszerrezisztencia alakulhat ki, amelynek során a HIV mutálódik, és ellenállóvá válik az adott gyógyszerrel szemben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!