"A terasznyitás nem a járvány végét jelenti"

Bár a hétvégén várhatóan újra megnyithatnak a vendéglátó egységek teraszai, ez még nem jelenti azt, hogy véget ért a koronavírus-járvány, a védelmi intézkedéseket tehát továbbra is be kell tartanunk - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Elérte a platót Magyarországon a koronavírus-járvány harmadik hulláma. Az adatok egyre kedvezőbben alakulnak, ez pedig az oltási kampánynak is köszönhető - emelte ki Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
A terasznyitás nem a járvány végét jelenti. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Így leszünk biztonságban a teraszokon

Koronavírus: változik a kijárási tilalom hétvégétől - kattintson!

A szakember emlékeztetett, hogy ha holnap valóban eléri a 3,5 milliót az új típusú koronavírus ellen beoltott személyek száma, akkor szombaton megnyithatnak a teraszok, bizonyos szabályok betartását azonban itt is elváják majd. Az üzemeltetőknek és a vendégeknek tehát továbbra is ügyelniük kell a távolságtartásra, a fertőtlenítésre és a maszviselésre. A szabadtéri asztaloknál ugyan nem kell eltakarnunk az arcunkat vendégként, bent viszont - például a rendelés, fizetés vagy mosdóhasználat alatt - igen. A kiszolgáló személyeknek ezzel ellentétben mindig kötelező a maszkviselés.

Az időpontfoglalással is visszaélnek a csalók

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy bár még csak tegnap indult el az online időpontfoglaló rendszer tesztüzeme a koronavírus elleni immunizálás felgyorsítása érdekében, máris megjelentek a lehetőséggel visszaélő csalók. Ismeretlen személyek ugyanis - a gyanú szerint az Egyesült Királyságból - küldtek ki SMS-eket egy honlap címével, amelynek fő célja vélhetően a személyes adatok ellopása - figyelmeztetett Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese. Mint mondta, az igazi üzenetek nem külföldi telefonszámról érkeznek, a kontaktmegjelölésnél pedig a Vakcinainfó elnevezés szerepel. Minden egyéb SMS-t tekintsünk csalásnak, és ne dőljünk be neki! Az ügyet még vizsgálják.

Koronavírus: oltóponttá alakítanak egy magyar gyárat - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!