A kanyaró miatt lesz oltástörvény

A román kormány elfogadta szerdán az oltástörvény áprilisban kidolgozott, a súlyos kanyarójárvány közepette éles társadalmi vitát kiváltó tervezetét. Romániában a tavaly kezdődött, az ország egészére kiterjedt, eddig 8500 megbetegedést kiváltó és 32 halálos áldozatot követelő kanyarójárvány miatt merült fel egy külön oltástörvény szükségessége.

A parlamenti elfogadásra váró, a tervek szerint 2018-tól hatályba lépő törvénytervezet szerint a gyerekek bölcsődei, óvodai vagy iskolai beíratásához oltási bizonylatot kell mellékelni, vagy háziorvosi igazolást arról, ha valamely vakcina beadása ellenjavallt. Amennyiben a gyermek nem kapta meg a korának megfelelő kötelező védőoltások mindegyikét, az oktatási intézménynek és az egészségügyi hatóságoknak egy éven belül gondoskodniuk kell arról, hogy a gyerek ellenállóvá váljon az oltásprogramban nevesített ragályos betegségekkel szemben. A szülők (vagy törvényes gyámok) hozzájárulása a gyermek beoltásához alapértelmezett, azok a szülők, akik ezt ellenzik, írásos nyilatkozattal akadályozhatják meg a törvényben megszabott kötelező vakcinák beadását.

kanyaró
Jobb lett volna beoltani

A kormány szerdai közleménye ugyan nem tér ki rá, de Florian Bodog egészségügyi miniszter korábban úgy nyilatkozott: magát az oltásmegtagadást nem büntetnék, de tízezer lejes (665 ezer forintos) bírságot helyeznek kilátásba azoknak az oltásmegtagadó szülőknek, akik nem vesznek részt a számukra szervezett egészségügyi tanácsadásokon. A megyei oltásügyi bizottságoknak legalább háromhavi rendszerességgel kell "tanácsadást" szervezniük az oltásmegtagadó szülők számára, amíg rá nem veszik őket, hogy jobb belátásra térjenek.

A román közegészségügyi hatóságok által ingyenesen biztosított oltásprogram a torokgyíkkal, tetanusszal, szamárköhögéssel , kanyaróval, rózsahimlővel, mumpsszal és hepatitis B vírussal szembeni immunitás kialakítását célozza. Az oltások beadatását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában a szülők egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított kampány hatására.

A kanyarójárvány kitörése nyomán kiderült, hogy nincs is elég oltóanyag az országban. Miután a hiányt sikerült pótolni, az utóbbi hónapban csaknem 70 ezer gyerek kapta meg a kanyaró elleni vakcinát, de az oltásmegtagadás aránya még mindig eléri a 12 százalékot - mutatott rá Bodog a szerdai kormányülésen.

A kanyarót a közvélekedés gyermekbetegségként tartja nyilván, így aztán ha valaki felnőttként fertőződik meg, különösen ijesztőek lehetnek a rejtélyesnek tűnő kór tünetei. Persze a fertőzés természetét illető bizonyosság sem sokkal jobb, hiszen a kanyaró potenciálisan halálos. Részletek!

A tárcavezető és Mihai Tudose kormányfő korábbi nyilatkozataikban a kiskorúak veszélyeztetésével vádolták azokat a szülőket, akik oltásellenességükkel halálos veszélynek teszik ki gyerekeiket, és ezáltal a velük egy közösségben élő csecsemőket. A kanyaróban megbetegedett beoltatlan gyerekek sok esetben alig néhány hónapos csecsemőket is megfertőztek, akik koruk miatt még nem is kaphatták meg a védőoltást, és közülük többen belehaltak a betegségbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.