A H1N1 influenza tünetei, szövődményei, kezelése a gyermekeknél

A H1N1 influenza leginkább a fiatalokat veszélyezteti, mivel számukra teljesen ismeretlen ez a vírusváltozat. Alábbi cikkünkben a betegség tüneteit és szövődményeit, illetve a kezelést foglaljuk össze.

Tünetek

Az influenza cseppfertőzéssel terjed, de nem csak közvetlen rátüsszentéssel, hanem nyálkacseppek által szennyezett kéz és tárgyak útján is. A betegség lappangási ideje 1-7 nap között változik, általában 1-4 nap.

Hirtelen kezdődő hőemelkedés vagy láz mellett (de akár anélkül is) hidegrázás, torokfájás, köhögés, nátha (orrdugulás, orrfolyás), izom- és ízületi fájdalom, fáradtság, gyengeség, fejfájás a legjellemzőbb tünet, de ezek mellett néha hányás, hasmenés is felléphet.

A gyermekek a tünetek kezdetétől számítva akár 7 napig is, illetve a tünetek fennállásáig fertőzőképesek! Ezért leghamarabb a láz elmúltát követő 1 nap múlva mehet közösségbe a gyermek. Az új H1N1 (pandémiás) influenza általában szövődmény nélkül, magától gyógyul, ám sajnos kiszámíthatatlan, hogy kinél alakul ki súlyos, akár halálos szövődmény.

Ha már megfertőződtek a gyerekek H1N1-es vírussal

  • A szülőknek azt javasolja az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, hogy fokozottan figyeljenek a saját és a testvérek vagy egyéb családtagok egészségi állapotára, és ha a családban továbbterjed a fertőzés, akkor a tünetek észlelésekor maradjanak ők is otthon a teljes gyógyulásig.
  • Amennyiben az influenza tüneteit észleled a kisgyermekeden, tartsatok távolságot az egészségesektől, ezzel is védve őket a megfertőződéstől. Ha megoldható, az orvos menjen házhoz.
  • Használjatok eldobható szájmaszkot olyankor, amikor feltétlenül szükséges a lakást elhagynotok, vagy másokkal közeli kontaktusba kerültök, esetleg betegvizsgálatra várakoztok. Ezzel megelőzhetitek mások megfertőzését. Kapható olyan maszk is, amelyik vírusellenes szerrel van kezelve, így a felületére jutó vírusokat megöli.

H1N1-fertőzés kezelése

A legfontosabb teendő, hogy a beteg maradjon otthon, pihenjen, kapjon lázcsillapítót és fogyasszon bőven folyadékot. Mivel az influenzát vírus okozza, antibiotikum nem segíti a gyógyulást! Antibiotikumot kizárólag akkor ír fel az orvos, ha a vírusfertőzést szövődményként bakteriális fertőzés követi. Az indok (tehát baktériumfertőzés) nélkül szedett antibiotikum súlyos károkat okozhat, mivel elősegíti a gyógyszernek ellenálló baktériumok kifejlődését! Így később, valódi baj esetén a gyermeknek már nem fognak hatni egyes gyógyszerek.

Fontos tudni, hogy a légúti betegségek tüneteinek enyhítésére ajánlott recept nélkül kapható, különböző fantázianévvel ellátott gyógyszerek alapjában paracetamolt tartalmaznak, így előfordulhat, hogy tudatlanságból gyógyszer-túladagolást okoz a szülő, amennyiben egymás után többféle készítményt is ad a gyermeknek. Olvassa el a gyógyszer hatóanyagát, illetve kérjen tanácsot a gyógyszerésztől, elmondva, hogy eddig mit kapott a gyermek! Erről bővebben ebben a cikkünkben olvashat.

Amennyiben a gyermek krónikus alapbetegségben szenved, és hirtelen rosszabbodni kezd az állapota, vagy szövődmény (például néhány napos láztalanság után újból jelentkező, vagy hosszan, 3-4 napon túl elhúzódó láz, fülfájás, nehézlégzés) lép fel, akkor hívj házi gyermekorvost, hiszen ő dönthet a megfelelő kezelésről és az esetleges kórházi beutalásról.

Lázcsillapítás

Többféle lázcsillapító gyógyszer kapható vény nélkül a gyógyszertárakban, különféle hatóanyag-tartalommal. Ezek a gyógyszerek egyrészt lázcsillapító, másrészt fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek. A szalicilát-tartalmú készítmények alkalmazása nem javasolt influenzás gyermekeknek, mert ritka, de súlyos szövődményt okozhatnak. A gyógyszer kiválasztásakor az ismert gyógyszerallergiára is figyelemmel kell lenni.

Lázcsillapításról bővebben olvashat a Lázas állapot, lázcsillapítás című cikkünkben és a Betegségek rovatban.

Alkalmazható a gyógyszerek mellett vagy - ha a gyermek elfogadja - helyette is a hűtőfürdő . Javasolt a lázmérést a lázcsillapító gyógyszer adásának befejezését követően még legalább 24 óráig rendszeresen elvégezni, mivel (ahogy már említettük) közösségbe, óvodába, iskolába csak a láz elmúltát követő 1 nappal mehet a gyermek.

A H1N1 szövődményei, kezelése

Az átlagosnál súlyosabb lefolyásra utaló, azonnali orvosi ellátást igénylő tünetek az alábbiak:

  • a légzésszám növekedése, felületessé válása akár fizikai aktivitás, akár pihenés közben, kifejezett nehézlégzés, cyanosis (elkékülés),
  • véres vagy elszíneződött köpet,
  • mellkasi fájdalom,
  • megváltozott tudatállapot,
  • három napon túl fennálló, magas láz,
  • a vérnyomás csökkenése,
  • gyermekeknél figyelmeztető jel a légzés gyorsulása és nehezítettsége, az aktivitás hiánya és az aluszékonyság - olvasható Infektológiai Szakmai Kollégiumnak az új A(H1N1)v influenzával kapcsolatos klinikai megfigyelések és aktualizált terápiás ajánlásában.

Ezekben az esetekben fordulj azonnal orvoshoz!

A krónikus alapbetegségük miatt orvos által rendszeresen ellenőrzött, gondozott személyek (tüdőbetegek, asztmások, továbbá szív-érrendszeri, vese- és májbetegek, anyagcsere-betegségben szenvedők, például cukorbetegek, immunrendszert érintő vagy rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők) súlyos lefolyású - akár kórházi ápolást is igénylő - megbetegedésnek vannak kitéve.

A kockázati csoportokba tartozók esetében a tünetek jelentkezését követő két napon belül megkezdett, vírusszaporodást gátló gyógyszeres kezelés a hatékony segítség.

Az alábbi szövődmények kialakulását figyelték meg a H1N1 influenzával kapcsolatban:

  • Vírusos tüdőgyulladás, amelynél a tünetek gyorsan romlanak, a beteg gépi lélegeztetésre szorul. Ennél a szövődménynél a halálozási arány 30-60 százalék között van!
  • Krónikus légzőszervi megbetegedésben szenvedőknél a másodlagos bakteriális tüdőgyulladás igen gyorsan léphet fel, a tünetek kezdetétől számított 2-3. napon.
  • Az influenza-vírusinfekció hajlamosít másodlagos bakteriális fertőzésre (Streptococcus pneumoniae, Staphylococcus aureus, Neisseria meningitidis).

Az érdeklődők az ÁNTSZ telefonos ügyfélszolgálatán munkanapokon 8 és 16 óra között, munkaszüneti napokon 9 és 13 óra között a 06-80-204-217 ingyenes telefonszámon kaphatnak választ H1N1-gyel kapcsolatos kérdéseikre.

H1N1-el foglalkozó anyagok gyűjtőhelye: h1n1.lap.hu

Felhasznált irodalom:

ÁNTSZ influenzajárvány elleni információi

Infektológiai Szakmai Kollégiumnak "Az új A(H1N1)v influenzával kapcsolatos klinikai megfigyelések és aktualizált terápiás ajánlása" 2009. szeptember

Magyar Gyermekorvosok Társaságának hírlevele

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!