100 ezernél többen haltak meg kanyaróban

Világszerte mintegy 140 ezren haltak meg tavaly kanyaróban - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az áldozatok többsége ötévesnél fiatalabb volt.

A WHO becslése szerint 2018-ban 17 ezerrel többen haltak meg kanyaró miatt, mint 2017-ben. Elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaságban terjed sok helyen a betegség, ennek egyik oka az oltottság alacsony szintje lehet. A halálozások számához hasonlóan alakult a megbetegedések száma is: a drasztikus csökkenést követően ismét emelkedni kezdett. 2017-ben 7,6 millió kanyarós eset volt, 2018-ban pedig már 9,8 millió. A WHO szerint azonban nem minden országban van bejelentési kötelezettség, ezért csak a kanyarós esetek töredékét tudják regisztrálni.

kanyaró, fertőző betegségek, kanyarójárvány, halálesetek, kanyaró elleni oltás,
Az alacsony átoltottsági arány miatt tudott újra elterjedni a kanyaró. Fotó: iStock

5 országban is nagy a baj

2019 novemberéig a Kongói Demokratikus Köztársaságból jelentették a legtöbb megbetegedést. A helyi hatóságok szerint több mint ötezren haltak meg kanyaróban, vagyis hozzávetőleg kétszer annyian, mint a tavaly nyár óta tomboló ebolajárványban. A szakértők szerint ennek hátterében az oltási lefedettség alacsony szintje, valamint a problémás oltóanyag-ellátás áll. A vakcinát ráadásul hűtve kell tárolni, ami szintén nagy kihívást jelent több országban. Afrikában Libériában, Madagaszkáron és Szomáliában is komoly gondokat okoz a kanyaró. Európában pedig leginkább Ukrajnát sújtja egy nagyobb kanyarójárvány csaknem 57 ezer megbetegedéssel. Az öt említett országból jön össze a bejelentett kanyarós megbetegedések majdnem fele.

A sokáig kanyarómentes országként számon tartott Egyesült Államokban is ismét felütötte a fejét a megbetegedés. A csendes-óceáni térségben található Szamoán a november közepén bevezetett szükséghelyzet intézkedései ellenére eddig hatvanketten haltak meg a kanyarójárványban . "Ha a gyerekeket nem oltják be, akkor ez a környezetükben élőket is veszélyezteti. Ezt figyelhetjük meg a Kongói Demokratikus Köztársaságban is, ahol az idén eddig több mint 4500 ötévesnél fiatalabb gyerek halt meg" - mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója.

Nincs ok derűlátásra a jövő évben sem, mert az egyes országok tipikus problémáit, mint a megbetegedések hiányos nyomon követését és késedelmes kimutatását, a hiányzó oltóanyag-készleteket és a konfliktusok jelentette bizonytalanságot nem lehet máról holnapra megoldani - emelte ki Marcus Bachmann, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet képviselője.

Megelőzhető a betegség

Az oltásellenesség a legveszélyesebb vírus - a részletekért kattintson ide!

A kanyaró az egyik legfertőzőbb betegség, amely főleg gyerekeket támad meg. Lázzal és köhögéssel jár, valamint kiütéseket okoz az egész testen. A fertőzés átmenetileg legyengíti az immunrendszert, ezért középfülgyulladás, hörghurut, tüdőgyulladás vagy hasmenés is jelentkezhet. Különösen súlyos szövődményt jelentenek az agyvelőgyulladások bizonyos típusai, amelyek akár halálos kimenetelűek is lehetnek.

A betegség azonban megelőzhető kétszeri oltással. Ugyanakkor világszerte csak az emberek 85 százaléka kapja meg az első adagot, míg a másodikat pedig mindössze 67 százalék. A WHO szerint a járványok elkerüléséhez 95 százalékos globális lefedettségre volna szükség. Az oltásban részt vevők arányának növelése ráadásul a lakosság védelmét is növelné. "Őszintén szólva megbocsáthatatlan és a legkiszolgáltatottabbak védelmében elszenvedett kollektív kudarc az a tény, hogy egy gyereknek olyan betegség miatt kelljen meghalnia , amelyet oltással meg lehet előzni" - hangoztatta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója, aki szerint a globális oltási lefedettség az utóbbi évtizedben változatlan szinten maradt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti vékonyodások, szakadozások főleg keleten, északkeleten lehetnek a felhőzetben. Elszórtan továbbra is előfordulhat csepergés, kis mennyiségű eső. Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként élénk, erős lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!