Rák elleni oltás férfiaknak: aki teheti, kérje

Német oltási szakértők igyekeznek nyomást gyakorolni a szülőkre: azt szeretnék elérni, hogy a fiatal fiúk is oltassák be magukat a papillomavírusok ellen. Ezzel ugyanis megelőzhető, hogy gyermekeik rákban betegedjenek meg. Ám sokan húzódoznak ettől.

Már tavaly sejttette - méghozzá a nyilvánosság előtt - a hollywoodi sztár, Michael Douglas, hogy nyelvrákja esetleg egy vírus következtében alakult ki. Mindez a német Focus magazin weboldala szerint felhívta a figyelmet arra, hogy orális szex közben is megfertőződhetünk olyan kórokozókkal, amelyek daganatos betegségek kialakulásához járulnak hozzá.

Douglas bejelentése nyomán sok férfi szembesült azzal, hogy nemcsak a nők vannak veszélyben, ha a humán papillomavírusról (HPV) van szó. A veszélyt pedig a rák kockázata jelenti.

A német lap szerint a szülők hamarosan komoly dilemma elé kerülnek: lassan elérkezünk abba a korszakba, amikor már a fiatal fiúkat is be kell majd oltani a vírus ellen, nehogy később rákot kapjanak. Egyelőre azonban Németországban csak lányoknak ajánlják a védőoltásokat.

Jelenleg a HP-vírus mintegy 150 fajtáját ismerik a kutatók. A kórokozó nagyon elterjedt az emberek között. De csak néhány változat veszélyes, de az ezekkel való megfertőződés akár méhnyakrákhoz is vezethet. Németországban évente 4800 nőnél lép fel ez a daganatos betegség.

HPV elleni oltás fiatal férfiaknak is

Élete során négyből három nő fertőződik meg a HPV-vel . A férfiak tizede lehet érintett a szakértők szerint. Minél több szexuális partnere volt valakinek, annál nagyobb az esélye a megbetegedésre.

A HPV ritkábban fej-nyaki tumorokat okozhat. (Ez az elnevezés nemcsak a daganatok elhelyezkedésére utal, hanem e rákok általában biológiailag is hasonló tulajdonságokat mutatnak a fej és a nyak tájékán.) Ezek azonban férfiaknál és nőknél is felléphetnek. Az évente felmerülő 13 ezer németországi gégerákos esetében a szakértők 20-25 százalékra teszik a HP-vírusok betegségkiváltó hatását.

Elsősorban a 16-os számú vírustípus tehető felelőssé a daganatokért. Ám az orvostudomány nem tehetetlen a kérdésben: a legfontosabb HPV-variánsok ellen léteznek oltóanyagok. Fél éven belül három injekció elég az immunizációhoz. S bár Németországban a védőoltás még csak lányok számára ajánlott - ahogy Magyarországon is -, Ausztráliában, az USA-ban és Svédországban mindkét nem számára "sztenderd oltásnak" számít ez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Mindenütt csökken a felhőzet, kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad, de késő estig az Alföldön lehetnek még élénk széllökések. A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!