A futás segíthet a potenciaproblémákon

A Die Welt című német lap online változatában olvasható két amerikai kutató tanulmányának rövid összefoglalója, amely szerint a potenciaproblémák a szó szoros értelmében lefuthatók. Elizabeth Selvin és csapata a baltimore-i Johns Hopkins egyetemen 2100 húsz évnél idősebb férfit kérdezett meg arról, vannak-e potenciazavarai. A megkérdezettek közül minden ötödik ismerte el, hogy időnként gondjai vannak, és egy németországi vizsgálat is hasonló eredményt hozott. Természetesen az idősebbek sokkal gyakrabban panaszkodtak, minden harmadik 70 év feletti férfinél felléptek potenciazavarok, míg a 20-40 év közötti korosztály esetében csak minden huszadiknál fordult elő hasonló panasz.

A potenciaproblémák azonban nem csak az életkorral függnek össze, hanem az életmóddal és az egészségi kockázatokkal is. A panaszosok 90 százalékánál a szívbetegség legalább egy kockázati tényezője megjelent, ilyen volt a magas vérnyomás, a túl magas koleszterin szint, a cukorbetegség vagy a dohányzás.

Egyértelműen kimutatta viszont a vizsgálat a sport hiánya és a potenciazavarok közötti összefüggést, ugyanis azok akik nem sportoltak, kétszer olyan gyakran vallottak kudarcot az ágyban, mint azok, akik rendszeresen edzették testüket. A statisztika nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a nem sportolók közül minden negyedik férfinak voltak gondjai a nemi élettel, míg a sportolók közül csak minden kilencediknek.

Az amerikai kutató végkövetkeztetése szerint ezért nem pirulákra van szükség ahhoz, hogy egy férfi szexuálisan fitt maradjon, elegendő lehet az életmód megváltoztatása, némi biciklizés, futás, vagy úszás is - írta a német napilap internetes kiadásában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!