Hasogat a fejed a kánikulában? Ez a teendő a neurológus szerint

A hőségben több tényező is provokálhatja a fejfájást - szakember foglalta össze, hogyan védekezhetünk ellene.

A kánikula sok olyan körülményt produkálhat, ami miatt fejfájás alakulhat ki, azoknak pedig, akik eleve fejfájásra hajlamosak fokozhatja a panaszaikat a hőség. Mit tehetünk a kínzó fejgörcs megelőzéséért, a fájdalom csökkentéséért, és hogyan lehet kezelni a tartós panaszokat? Dr. Simon Márta, a Neurológiai Központ neurológusa, fejfájás specialista beszélt a témáról.

A hőség leggyakrabban nem önmagában felelős a fejfájásért

A nagy meleg sokak számára nehezen elviselhető, különösen, ha a mostanában jellemző extrém kánikuláról van szó. A legtöbbször azonban nem önmagában a hőség okoz fejfájást. Gyakran más tényezőkkel együttesen váltja ki a kínzó tünetet. Ilyen tényezők lehetnek:

Dehidráció, kiszáradás

A folyadékhiány főleg idős embereknél jelenthet gondot, akik érelmeszedésben szenvednek, és akik egyébként sem ugyanúgy érzékelik már a szomjúságot, mint a fiatalabbak. A dehidráció azonban mindenkinél lehet fejfájás-trigger, ugyanis a folyadékhiány miatt összeszűkülnek az erek. A kiszáradás jellemző tünetei a fejfájás mellett a száraz száj és ajkak, a kínzó szomjúságérzés, a kevés és sötét vizelet, a fáradtság.

fejfajas
A hőségben több tényező is provokálhatja a fejfájást. Fotó: Getty Images

Meleggel összefüggő állapotok

A napszúrás, a hőguta, a hőkimerülés viszonylag gyakori jelenségek, különösen, ha még fizikai tevékenységet is végez valaki a hőségben. Ezen állapotok mind járhatnak erős fejfájással, de a jó hír, hogy ezek mind megelőzhetők. Ha viszont izomgörcsök, gyengeség, zavartság, hányás, gyors és elnyomható pulzus, ájulás jelentkezik, a beteghez mentőt kell hívni.

További rizikófaktorok

A túl hosszú ideig tartó napozás akkor is okozhat fejfájást, ha fényvédőterméket, kalapot használ valaki, fontos limitálni az időtartamot. A leégéstől védő termékek vagy parfümök illatanyagai sajnos ugyanúgy fejfájáshoz vezethet az erre hajlamosaknál. A melegben az is előfordulhat, hogy valaki kihagyja a szokásos étkezéseit, megváltoztatja a gyógyszerszedési szokásait, és ez mind kiválthat fejfájást. Ugyanakkor érdemes elolvasni a gyógyszerek betegtájékoztatóját is, ugyanis néhány gyógyszer hatékonysága csökkenhet a hőség hatására.

A migréneseknek különösen óvatosnak kell lenniük a melegben

A migrénes betegek egy része azt tapasztalhatja, hogy a kánikulában romlik az állapotuk. Az Amerikai Migrén Alapítvány össze is foglalta azokat a teendőket, amelyekkel megelőzhető a hőségben könnyen kialakuló fejfájás.

  • Egész nap sokat kell inni, és nem ajánlott kihagyni a rendszeres étkezéseket.
  • Óvakodni kell a tartós direkt napsütéstől.
  • Ajánlott rendszeresen árnyékos helyen pihenni.
  • Előnyös a napszemüveg használata.
  • Érdemes illatmentes kozmetikai termékeket választani.
  • Ajánlott visszafogni a fizikai aktivitást.
  • Az előírás szerint szükséges bevenni a rendszeresen szedett gyógyszereket, amelyeket hűvös helyen kell tárolni.

Ha már kialakult a fejfájás, jót tehet egy hideg borogatás vagy jeges palack a halántékra helyezve, egy hűvös zuhany, hideg víz lassú kortyolgatása, viszont ilyenkor nem ajánlott koffeines italt fogyasztani.

A migrén rendszeres orvosi kontrollt igényel

"A migrén hosszú távon nem kezelhető vény nélküli fájdalomcsillapítókkal és ezek rendszeres szedése nem is ajánlott. A migrénes roham kezelése és megelőzése orvosi feladat, hiszen csak a rohamok súlyossága, gyakorisága és kísérő tünetei alapján lehet meghatározni, hogy milyen gyógyszert lehet és kell alkalmazni, valamint ki kell zárni az esetleg más, fejfájással járó betegségeket is" – hangsúlyozza dr. Simon Márta. A rohamgyógyszereken túl folyamatos megelőző kezelésre is szükség lehet, ha havi 3-4 alkalomnál gyakoribb, vagy hosszan tartó fejfájások jelentkeznek. Ezen szerek közé tartoznak bizonyos antidepresszánsok, epilepszia ellenes gyógyszerek, vagy béta receptor-blokkolók – rendszeres orvosi kontroll mellett. Nagyon fontos az életmódbeli szabályok betartása is, különösen, ha a páciens tudja, hogy valamilyen étel, ital vagy tevékenység provokálja a rohamokat. Ugyancsak érdemes lehet kipróbálni a migrén ellenes Botox-terápiát, amely mind a rohamok gyakoriságát, mind a súlyosságát képes csökkenteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!