Tudományosan is bizonyított: a nők rosszabbul hallanak

Köztudott, hogy a férfiak általában ügyesebben parkolnak és könnyebben tájékozódnak egy ismeretlen városban, mint a nők, ami azt jelenti, hogy jobb a vizuális térlátási képességük. Egy új tanulmány most azt is kimutatta, hogy a férfiak a hallási feladatokban is kiemelkednek. A nőknek ugyanakkor jobb a verbális kifejezőkészségük, jobb a kézügyességük, és jobban észrevesznek dolgokat.

Ida Zundorf, a Tubingen Egyetem kutatója Hans-Otto Karnath professzorral és dr. Jorg Lewalddal együtt egészséges férfiak és nők vizuális térlátási képességét vizsgálta hanglokalizációs feladatok segítségével. Az alanyokat arra kérték, hogy azonosítsák a hangforrás elhelyezkedését. A hangokat először egyenként szólaltatták meg, és a férfiak és a nők egyaránt nagy pontossággal oldották meg a feladatot. Ezután több hangot szólaltattak meg egyszerre, és a résztvevőknek egyetlen hang forrását kellett lokalizálniuk. Érdekes módon ezt a második feladatot a nők nehezebbnek találták, és olyan pontatlanul teljesítettek, hogy időnként az ellenkező irányban mutatták a hang forrását.

A Cortex szaklapban megjelent tanulmány eredményeiből tehát az következik, hogy a férfiak nemcsak a vizuális térlátási képességet, hanem az auditív térlátási képességet feltételező feladatokban is jobban teljesítenek. A kutatók szerint ezek a térlátási képességek a természetes és a nemi kiválasztódás során fejlődtek ki a férfiakban az ember törzsfejlődése alatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!