Szemüveg a turkálóból - miért ne?

Sok nagyáruházban, a postákon, valamint itt-ott benzinkutaknál is kapható olvasó szemüveg néhány száz forintért, az ár pedig igencsak vonzó, hiszen nem kell külön fizetni a keretért, a lencséért és a vizsgálatért.

Vannak, akik soha nem vennének ilyet, míg mások nem akarnak sokat költeni. Melyik tábornak van igaza? A haon.hu egkérdezte a DEOEC Szemklinikájának igazgatóját, Dr. Berta Andrást, érdemes-e ilyen szemüveget vásárolni, károsítják-e a szemet.

- Ezek az olcsóbb fajta, több helyen kapható, a néhány száz forintostól kezdve a pár ezresig terjedő árú szemüvegek olyanoknak készülnek, akiknek távolra nem kell szemüveg.

Negyven év felett azonban szinte mindenkinek szüksége van rá olvasáshoz. Ezek a +0.5 dioptriától a +4-ig árusított szemüvegek elsősorban olvasáshoz valók, átlagos szemtávolságú egyéneknek készülnek.

Ha valakinek túl közel ülő, vagy épp ellenkezőleg, egymástól távol eső szemei vannak, annak célszerű, ha vizsgálat miatt eleve szakorvoshoz fordul - tudtuk meg.

Ugyanez a helyzet a gyermekkoruk óta távolra szóló szemüveget viselőkkel: az idő múltával közelre nekik is másféle kell, mint távolra, és számukra sem alkalmasak a boltokban kapható olcsó változatok.

Negyven év fölött azonban nem árt évente elmenni szemészhez - tette hozzá a doktor úr -, hiszen a szemfenék vizsgálatával fény derülhet magas vérnyomásra, cukorbetegségre, érelmeszesedésre, a szemnyomás mérésével pedig a kezdődő - vagy kialakult - zöldhályog is diagnosztizálható.

A szemorvos elmondta, ha valaki 40 évnél idősebb, nem rövidlátó, korábban nem hordott távolra szemüveget, átlagos a szemtávolsága, és kizárólag olvasáshoz használja, akkor megvehet egy szolidabb árú, pár ezer forintba kerülő olvasó szemüveget.

Vásárláskor vigyen magával újságot, vagy írott szöveget tartalmazó papírt, és nézze meg, melyikkel tudja elolvasni.

Akinek ez nem válik be, még mindig irathat magának szemésszel egy igényesebb, de általában lényegesen drágábbat.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Hajnalra a legtöbb helyen csökken a felhőzet. Ekkorra a déli megyékben a gyenge csapadék is mindenhol megszűnik, azonban az Északi-középhegység vidékére felhők sodródnak, amelyekből zápor nem kizárt. A szél mérséklődik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de az északi völgyekben 10 foknál is hidegebb lehet. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?