Az okostelefonok árthatnak a szemnek

A kisméretű betűk és a szemhez közel tartott mobiltelefonok szemfáradtságot és fejfájást okozhatnak -állítja egy új tanulmány.

Az Optometry and Vision Science című tudományos folyóirat júliusi számában megjelent tanulmány szerint a legtöbb ember sokkal közelebb tartja a szeméhez a telefonját sms-írás vagy a net böngészése közben, mintha könyvet vagy újságot olvasna. A túlságosan megerőltetett szemek, főleg a szemüvegesek vagy kontaktlencsét viselők körében gyakran szemfáradtságot okoznak. Korábbi tanulmányok már bebizonyították, hogy számítógépet használó emberek csaknem 90%-a tapasztalt már valamiféle szemproblémát, de ez már az okostelefonok használóiról is elmondható.

"Mivel az emberek közelebb tartják a készüléket a szemükhöz, ez azt jelenti, hogy a szemeknek sokkal erősebben kell dolgozniuk, hogy fókuszálni tudjanak az olvasott szövegre, a jobban igénybe vett szemek pedig sokuknál fejfáját és szemfáradtságot okoznak" - mondta Dr. Mark Rosenfeld, a New York-i Szemészeti Főiskola professzora.

Dr. Rosenfeld 130 önkéntest kért fel egy kísérletéhez, melyben azt vizsgálta, hogy az emberek milyen közel tartják szemükhöz a mobiltelefonjaikat olvasás, írás közben. A kutatók a mérések során figyelembe vették a készülékek képernyőjén olvasható szöveg betűméretét is. Az eredményekből kiderült, hogy a résztvevők átlagosan 36,5 cm-re tartották az okostelefonokat a szemüktől, miközben néhányan viszont csak kevesebb, mint 18 cm-re tartották szemük elé a készüléket. Ezzel szemben újság, vagy könyv olvasása közben átlagosan 40 cm a távolság a szem és az olvasott szöveg között.

Dr. Scott MacRae, a Rochesteri Egyetem orvosi központjának szemsebésze szerint az a legjobb és legegyszerűbb módszer a szemfáradás és a fejfájás ellen, ha a mobiltelefon betűméretét nagyobbra állítjuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!