Naponta 800 ezer e-receptet írnak fel Magyarországon

Az orvosok és páciensek nyitottak a digitális megoldásokra Magyarországon.

Az elektronikus vényírás aránya Magyarországon 2020 tavaszán rövid idő alatt 70 százalékról 90 százalék fölé emelkedett, és azóta sem esett vissza. Jelenleg már napi több mint 800 ezer elektronikus recept , több mint 550 millió ellátási esemény fut be az EESZT rendszerébe, amelyhez mostanra mintegy 25 ezer szolgáltató csatlakozott. A telemedicina szektort egyértelműen berobbantotta nálunk is a koronavírus-járvány, amely rámutatott az adatvezérelt egészségügy fontosságára.

"A járvány hatására lényegesen többet foglalkoztat minket az egészségünk, valamivel tudatosabbak lettünk, beszédtéma lett a mentális egészség, miközben a kényszerű helyzetben orvos és páciens egyaránt meglepő nyitottságot mutatott a digitális megoldásokra. Az okozott nehézségek mellett a pandémia elindította az egészségügyi rendszert abba az irányba, hogy az ellátást komplex folyamatként kezeljük"

– emelte ki Kövesi Tibor, a Roche Magyarország stratégiai és szervezetfejlesztési vezetője.

Az ugyan nem valószínű, hogy a korábban tapasztalt gyors ütemű digitális átállás hasonló tempóban folytatódik, de számos megoldás – az online időpontfoglalás, az egészségügyi adatok megértése és elemzése, és remélhetőleg az egészségügyi ökoszisztéma szereplőinek erősebb partnersége – hosszú távon beépül a mindennapokba.

Hasznos applikáció segíthet

A digitális tér fejlesztését, az ellátás minőségének növelését és a személyre szabott kezeléseket hivatott segíteni például a Magyar Személyre Szabott Egészségügy Fejlesztéséért Alapítvány (SzEFA) által kidolgozott digitális betegútmenedzsment webapplikáció, amelyet 2021-ben adtak át a magyar államnak.

e-recept, elektronikus recept, egészségügyi szektor, EESZT
Naponta 800 ezer e-receptet írnak fel Magyarországon. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A kétirányú rendszer a betegek és orvosok számára is komoly újítást jelent, a betegút szereplőit kapcsolja össze az együttműködésük támogatása érdekében. Átláthatóvá teszi az ellátási láncot, ezáltal tervezhetőbb és hatékonyabb lesz a páciensek kezelése az alapellátástól a szakorvosi kezeléseken át egészen az utógondozásig, illetve a terápiák elemzéséig.

Nyomás alatt és cselekvési kényszerben

A járvány alatt sokan próbáltak ki új megoldásokat, mint például a videókonzultáció, és bár a járvány lecsengése után ezt az orvos-beteg találkozási formát kevesebben vették igénybe, a diabetológia vagy pszichológia területén továbbra is igen kedvelt szolgáltatás maradt.

Szakértők szerint a pandémia ráébresztett minket arra, hogy mekkora a lemaradásunk más szektorokkal szemben a digitalizáció terén. Miközben az állam hatalmas nyomás alatt a COVID-releváns fejlesztésekben jól vizsgázott, a magánegészségügyi szolgáltatók jó része nem élt a kényszer adta lehetőséggel. Az innovatív fejlesztőcégek szinte naponta dobtak piacra egy-egy jól megfogható területre koncentráló célmegoldást, ám ezek nem találtak felvevőpiacot a pénzügyi kiadásokra érzékeny magánszolgáltatók között.

Az innovatív digitális megoldásokról, az egészségügyi szakemberhiány enyhítésének lehetőségeiről is szó esik majd a május végén megrendezésre kerülő Digital Health Essential konferencián, valamint novemberben, a 3. Digital Health Summit -on, Magyarország vezető digitális egészségügyi rendezvényein. Az eseményeken kiderül, hogyan lehet nyereségesen és hatékonyan működtetni egy egészségügyi vállalkozást, fejleszteni és erősíteni a hosszú távú üzleti kapcsolatrendszert.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Éjjel többnyire derült vagy fátyolfelhős idő várható, helyenként lehet felhősebb az ég, és zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Jórészt gyenge marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 11 és 16 fok között alakul, ennél enyhébb időre a felhősebb tájakon, a magasabban fekvő helyeken, a vízpartoknál és a nagyobb városok belsejében számíthatunk. A hidegre hajlamos helyeken viszont hűvösebb lehet a hajnal. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.