Nagy változás jöhet az orvosi beutalók felhasználásában

Egy új jogszabály-módosítási javaslat értelmében megszűnhet a beutalók konkrét szakrendelőhöz kötöttsége.

A javaslatot múlt kedden tette közzé, illetve bocsátotta társadalmi egyeztetésre honlapján a Belügyminisztérium – szúrta ki a Népszava. A dokumentum szerint a szakrendelőknek a nyilvánosan meghirdetett időpontjaikban az ország bármely részéről érkező betegeket fogadniuk kellene, nem csak az ellátási területükhöz tartozókat. Magyarán megszűnik a beutalók konkrét szakrendelőhöz kötöttsége, és a betegek oda mehetnek ellátásért, ahova csak szeretnének, például ahol a leghamarabb találnak szabad időpontot.

A Népszava cikke szerint érvényes beutalóval akár több helyre is lehet majd időpontot foglalni, de amint valahol ellátják a beteget, a többi lefoglalt időpontja automatikusan törlődik. A törvénymódosítási-javaslat ezenkívül arra is kitér, hogy a járóbeteg-ellátóknak a jövőben valamennyi szabad időpontjukat fel kell ajánlaniuk a digitális időpontfoglaló rendszerben. Így kizárólag kontrollvizsgálatokra, továbbá saját szakorvosaik és a területükön dolgozó háziorvosok számára tartalékolhatnak időpontokat.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, és főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben ismét többfelé megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?