Miért akkora teher a demencia? - infografika

A demencia az egyik legköltségesebb betegség, amely romboló hatással van a családokra és a közösségekre is. Ezért fontos, hogy tisztában legyünk a legfontosabb vonásaival. Infografikánk ebben segít.

Az idősebb korban megjelenő feledékenységet a legtöbb ember egyszerre tartja viccesnek és bosszantónak, és bár morgolódik az öregek furcsa és olykor kifejezetten idegesítő dolgain, viszonylag könnyen túllép rajta. Sajnos vannak esetek, amikor az elme leépülése akár fiatalabb korban is elkezdődhet, és súlyosabb némi memóriazavarnál, ami nemcsak a beteg, hanem a környezete számára is óriási kihívássá válhat.

demens
Az értelmi képességek hanyatlása nemcsak a betegnek, de környezetének is nagy teher

Magyarországon százezerszámra élnek olyan emberek, akik ezzel a szörnyű betegséggel kénytelenek szembenézni, amíg tudnak. Egy idő után ugyanis már a körülöttük lévő világ felfogása is nehézségekbe ütközhet.

A világon nem egészen ötvenmillióra becsülik a demens betegek számát. Gondozásuk egészen elképesztő összeget kíván. Összesen a magyar nemzeti jövedelem hat-hétszerese megy el ilyen célra. Ráadásul számuk gyorsan növekszik. A betegség átlagosan 15-17 évig is eltart, ez pedig olyan hosszú idő, amely adott esetben túl nagy megpróbáltatások elé állítja az érintett családokat, amelyek ennek következtében olykor szét is hullanak.

Demenciáról (értelmi hanyatlásról, elbutulásról) akkor beszélünk, ha az intellektuális képességek betegség következtében hanyatlanak. Maga a kifejezés tehát egy tünetegyüttest takar, melynek fő összetevői az emlékezethanyatlás, az agykérgi működések zavara (beszédzavar, az érzékszervek működésének zavara, az összerendezett mozgások zavara) az ítélőképesség hanyatlása és személyiségváltozás. Ehhez gyakran szorongás, depresszió, téveszmék is társulnak, a magatartás megváltozik, az önellátó képesség többnyire romlik. Részletek!

Felesleges azonban az aggodalom, hogy ha valakinek memóriazavarai vannak, akkor ez a demencia valamelyik súlyos formáját jelenti. Számos különféle oka lehet a kóros feledékenységnek, beleérve a vitaminhiányt, a gyógyszeres és a hormonhatásokat, a depressziót vagy akár a daganatokat is. A demenciás esetek több mint kétharmadáért az Alzheimer-kór felelős, így a kutatások is elsősorban ennek megértésére és legyőzésére irányulnak. Az agy működése azonban annyira bonyolult, hogy a betegséget enyhítő kezeléseket már képesek voltak kidolgozni a szakemberek, de a végső okot és hatásmechanizmust még nem tudták feltárni.

demencia infografika

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, így döntően derült vagy gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!