A szolnoki buszpályaudvaron lett rosszul egy idős asszony

Hirtelen összeesett egy 70 év körüli nő a szolnoki buszpályaudvaron vasárnap.

Egy szolnoki életmentésről számolt be az Országos Mentőszolgálat a Facebookon. Azt írták, hogy a 70 év körüli asszony a buszpályaudvaron esett össze hirtelen, minden előzmény nélkül vasárnap késő délután.

"Barátnője megpróbálta felkelteni, a beteg azonban nem reagált, ezt látva pedig több szemtanú is a nő segítségére sietett. Mentőt hívtak, majd mentésirányító bajtársunk utasításai szerint megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett.

A telefonos instrukciók alapján a bejelentők megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek az asszony életéért, majd perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytatták az ellátást. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők

- közölték a posztban.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.