Rossz hír a kórházak adósságáról

Jelenleg megközelítőleg 35 milliárd forinttal tartoznak a kórházak a beszállítóiknak. Az Orvostechnikai Szövetség azonban arra számít, hogy az őszi hónapokban még tovább nő majd az egészségügyi intézmények adósságállománya, így akár az 50 milliárdot is elérheti. A szövetség ezért mielőbbi adósságrendezést sürget, illetve az javasolja, hogy a szokásos évenkénti elszámolás helyett a kórházak inkább negyedévente fizessenek.

„Egy országnak az egészségügy sokba kerül. Rengeteg, különböző területeket történő kiadása van az egészségügyi intézményeknek” – mutatott rá Pusztai Erzsébet egészségügyi szakértő az ATV Start című műsorában. Hozzátette, mindezek ellenére a kormányzat mindig azzal számolt, hogy az egészségügyben még vannak tartalékok, csak jobban kellene takarékoskodniuk a kórházaknak. A szakember felhívta a figyelmet arra, attól senki sem fog jobban takarékoskodni, hogy nem kapja meg a működéséhez szükséges összeget. Közben pedig „az idő múlik folyamatosan, az anyagok és eszközök inflációja megy előre”. Pusztai Erzsébet szerint éppen emiatt, még ha lettek is volna, mostanra már mindenképpen elfogytak volna a tartalékok.

kórházak, adósság, egészségügy
„Az idő múlik folyamatosan, az anyagok és eszközök inflációja megy előre.” Fotó: Getty Images

Más bajok is vannak

„Az orvostechnikai eszközöknek megvan az a hátulütőjük, hogy rendkívül anyagigényesek. Az alapanyagár növekedése, valamint a szállítási költségek növekedése – hiszen általában ezeket nem Magyarországon gyártják – odáig vezetett, hogy a gyógyászatisegédeszköz-ellátásban például már konkrét problémák vannak” – ezt már Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára mondta el az ATV-nek. Ismertetése szerint hiány van egyebek mellett a mozgássérültek ellátásához szükséges eszközökből is, például a kerekesszékekből, rolátorokból és támasztóbotokból. „Elfogyott a fedezett. Nem lehet a hatósági ár alatt beszerezni ezeket, még a legolcsóbb világpiaci áron sem” – magyarázta.

Komoly problémát okozhat továbbá az orvosi oxigén hiánya is. „Információim szerint például az otthoni oxigénellátás az év végére megszűnhet.” Rásky László tájékoztatása szerint a betegek szempontjából ez hospitalizációt jelent majd, tehát aki nem kap otthonra oxigént, az kórházba kerül, ami tovább drágítja az ellátást. De hasonló gondokkal küzdenek a kórházak a műtéti eszközökkel kapcsolatban is.

Már nyár végén is felhívta a figyelmet a bajra legnagyobb orvosi eszközöket forgalmazó szervezet. Az Orvostechnikai Szövetség szerint nagy gondot okozhat a gyógyászati segédeszközök drágulása és hiánya egyebek mellett az inkontinenciával küzdőknek, a sztómásoknak és a mozgássérülteknek is.

Ki tudja, mi jön még

Pusztai Erzsébet arra is rámutatott, hogy az otthonápoláshoz szükséges eszközökkel kapcsolatban is nagyon komoly problémák vannak. Ezek ugyanis vagy óriásit drágultak, vagy lehetetlen őket beszerezni. Ide sorolta a többi között a kötszereket, a betéteket és a felnőtt pelenkákat. „És még csak most megyünk bele a jelentős áremelkedésbe, hiszen a termékek jelentős része műanyag alapanyagú, és majdnem az összesnél jelentős szállítási költségek vannak. Az ősz folyamán pedig ennél csak súlyosabb helyzet lesz” – mutatott rá a szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!