"Örülni szoktak nekünk a kórházban"

"Igyekszünk a jót látni, hogy azzal, amit teszünk, segítünk ezeknek a gyerekeknek a kórházi körülmények közepette is megélni, hogy ők azért elsősorban mégiscsak gyermekek." Látogatásaik alkalmával a CosHelp jelmezes csapat tagjai szinte a mozivászonról kilépve csempésznek egy kis vidámságot a kórházban fekvő gyermekek mindennapjaiba. A kórtermekben ilyenkor többek között Darth Vader vagy éppen Amerika Kapitány is feltűnik.

Kosztümös előadás, angolul costume play, rövidítve cosplay . A kifejezés mögött álló, világszerte, így Magyarországon is egyre népszerűbb előadó-művészeti ág esszenciáját különböző fiktív karakterek, koncepciók jelmezes megjelenítése adja. Mindennek forrása lehet akár egy hollywoodi film, egy nyugati képregény, egy japán manga vagy anime, de akár a való életből is lehet ihletet meríteni. A 2016-ban alakult CosHelp önkéntesei a Csillagok Háborújától a Bosszúállókon át a Disney-rajzfilmekig számos világhírű figurát felvonultatnak egyetlen közös céltől vezérelve: hogy örömet okozzanak súlyos betegségük miatt kórházban fekvő gyermekeknek, illetve szüleiknek és a kórházi dolgozóknak.

A csapat fővárosi egészségügyi intézmények mellett rendszeresen látogatja a legnagyobb vidéki kórházakat, így például visszatérő vendégnek számít Pécsett és Szegeden is. Egy-egy ilyen esemény alkalmával Hófehérke ruhájába bújva találkozhatnak a gyermekek Honfi Julival, a CosHelp alapítójával, akivel egyebek mellett a különleges kezdeményezés eredetéről, valamint e látogatások gyakorlati és érzelmi hátteréről is beszélgettünk.

HáziPatika.com: Hogyan született meg a CosHelp koncepciója? Honnan jött az ötlet, hogy a cosplay eszköztárában rejlő lehetőségeket segítő célra használják fel?

Honfi Juli: Nagyjából hét évvel ezelőtt kezdtem el civil önkéntesként gyermekekkel foglalkozni a budapesti Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán. Ezek a gyerekek többnyire leukémiás vagy egyéb daganatos megbetegedések miatt kerülnek be az osztályra, ahol egyszemélyes kórtermekben helyezik el őket a kezelés időtartamára. Volt, hogy játszottunk vagy kézműveskedtünk, máskor csak beszélgettem velük, mindig attól függően, hogy nekik éppen mihez volt kedvük. Amikor pedig egy-egy gyermek a kórházban töltötte a születésnapját, akkor mindig igyekeztünk valamilyen személyre szóló meglepetést kitalálni a számukra.

Egy Barni nevű fiú a 18. születésnapját ünnepelte 2013-ban. Rajongott a Csillagok Háborújáért, úgyhogy arra gondoltunk, hogy biztosan örülne egy ilyen témájú bulinak, főleg, ha maga Darth Vader is felköszöntené. A szervezés közben bukkantam rá az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségére, akik mint cosplayerek nagyon profi jelmezekkel rendelkeztek a Star Warsból. Megkerestem tehát őket, és szívesen vállalták, hogy beöltözve felköszöntik Barnit a születésnapja alkalmából. A tél és az influenzaszezon ugyanakkor közbeszólt, a látogatási tilalom miatt elhúzódott a szervezés, ezért mire mindent le tudtunk egyeztetni, a fiút már hazaengedték az osztályról. Végül tehát Barni otthonában valósult meg az első látogatás, akinek ez így egy még izgalmasabb és személyesebb meglepetés volt. Emellett viszont azt sem szerettük volna, ha a kórházi látogatás teljesen elmarad, így pár hónappal később a jelmezesek - Barni társaságában - ellátogattak oda is.

A CosHelp tagjai több híres híres mese és film karaktereit is megelevenítik
A CosHelp tagjai több híres mese és film karaktereit is megelevenítik. Fotó: Gémes Sándor

Mindezt a későbbiekben többször is megismételtük az 501-es Légió Magyarországi Helyőrsége tagjaival, sőt, mivel egy másik kisfiú a Hobbit-trilógiát szerette nagyon, ezért idő közben a Gyűrűk Ura Cosplay Club is csatlakozott a kezdeményezéshez. Három éven keresztül szerveztünk alkalomszerűen látogatásokat, majd 2016-ban úgy gondoltam, hogy ideje rendszeresebbé és egy kicsit még színesebbé tenni a dolgot. Ekkor alapítottam meg a CosHelpet, amelyhez ma már bárki csatlakozhat, aki szeretettel és jól bánik a gyerekekkel, illetve akinek van egy szép és igényes jelmeze. Így alakult ki, hogy mára Darth Vader mellett Pókember vagy éppen Amerika Kapitány is megfordul az eseményeinken.

HáziPatika.com: Illetve Önnek köszönhetően ugye Hófehérke is. Miért éppen erre a karakterre esett a választása?

H. J.: Bevallom, én magam nem vagyok cosplayer, sőt, kezdetben mindig civil ruhában kísértem a jelmezeseket a kórházban. Ez a helyzet azonban nem volt éppen a legjobb, úgy éreztem, nekem is jelmezt kell öltenem, hogy még jobban működjön egy-egy ilyen látogatás. Praktikus okokból olyan jelmezt kerestem, amelyhez nem kell maszkot húznom, hogy könnyebben tudjak kommunikálni a kórházi dolgozókkal, a gyerekekkel és a szülőkkel. Emellett az is sokat nyomott a latba, hogy a legtöbb jelmez inkább fiús karakter volt, szerettem volna tehát valami olyasmit választani, ami a lányoknak tetszik jobban. Mindezeken felül végül azért is adta magát Hófehérke, mivel fekete a hajam.

gallery-image
gallery-icon
Galéria

Honfi Juli Hófehérkeként látogatja a gyermekeket. Fotó: Gémes Sándor

A kórházi látogatások mellett időnként cosplayereknek szóló rendezvényeken is részt veszek jelmezben azért, hogy a CosHelpet népszerűsítsem. Többször megjelentünk már például a PlayIt Show állomásain. Itt a Neményi Márton képeiből készült fotókiállításunk is mindig látható, valamint tavaly a Microsofttal közösen tartottunk egy adománygyűjtő akciót a Tábitha Ház javára.

HáziPatika.com: Hogyan fogadják általában a gyerekek, ha váratlanul megjelenik például egy rohamosztagos vagy Leia hercegnő az ajtajukban?

H. J.: Örülni szoktak, illetve rendszerint sikerül nagy meglepetést okoznunk nekik. Természetesen a kórházi dolgozókkal mindig egyeztetünk arról, hogy menni fogunk, de a gyerekeket többnyire nem avatjuk be előre. Ennek oka ugye egyrészt a meglepetés, másrészt pedig az, hogy önkéntesek vagyunk, így bármi közbejöhet, ami végül meghiúsítja a látogatást. Mi magunk is megbetegedhetünk például, ezáltal értelemszerűen nem mehetünk be a gyerekekhez a kórházba, ahogy influenzajárvány idején sem tudunk találkozni velük odabent.

Összességében tehát meglepetés és öröm, hogy jövünk. Persze előfordul, hogy egy-egy karakter kicsit félelmetesebb, emiatt pedig szükség van először egy kis ismerkedésre, de végül ilyenkor is mindig nagy mosolyokat kapunk. Sőt, az egyik alkalommal, amikor kivételesen a gyerekek is tudták előre, hogy meglátogatjuk őket, az egyik Star Wars-rajongó kisfiú maga is felkészült az akcióra: behozatta otthonról a saját fénykardját, hogy kihívhassa párbajozni Darth Vadert. A gyerekek mellett a szülők is hamar átszellemülnek, ők is önfeledten tudnak velünk örülni, illetve a kórházi dolgozóknak is jó élmény szokott lenni egy-egy ilyen látogatás.

HáziPatika.com: Aligha lehet könnyű szembesülni azzal, hogy ezek a gyermekek mennyire súlyos betegségekkel kénytelenek megküzdeni. Hogyan lehet menet közben kizárni ezt a lelkileg nyilvánvalóan nagyon megterhelő körülményt?

H. J.: Ami engem illet, korábban évekig önkénteskedtem súlyos beteg gyerekeknél. Ezalatt több olyan gyermekkel találkoztam, akit el is vesztettünk, tehát van tapasztalatom benne, illetve megtanultam, hogyan kell hozzáállni egy ilyen szituációhoz. A többiek kapcsán pedig elmondható, hogy mindannyian azzal az indíttatással jönnek el, hogy a hobbijukkal valami jót cselekedjenek, és ne csupán maguknak, hanem a gyerekeknek is örömet szerezzenek általa. Amikor belépünk a kórtermekbe, hirtelen eltűnik, hogy ők beteg gyerekek, és az kerül a középpontba, hogy jól érezzék magukat, illetve minden gondot elfelejtsenek a segítségünkkel. Ettől függetlenül persze vannak nagyon nehéz pillanatok. Volt már olyan, hogy egy rohamosztagos azt mondta, jó hogy van rajta sisak, mert megkönnyezte a helyzetet. Igyekszünk a jót látni, hogy azzal, amit teszünk, segítünk ezeknek a gyerekeknek a kórházi körülmények közepette is megélni, hogy ők azért elsősorban mégiscsak gyermekek.

HáziPatika.com: Hány helyszínre tud eljutni a csapat egy évben, illetve hány jelmezes szokott részt venni a kórházi látogatásokon?

"Szeretnénk az egészségügyi ellátórendszert érthetőbbé tenni, mert úgy látjuk, hogy a generációk közötti tudásátadás a mai világban kevésbé érvényesül már, mint régebben" - a Bethesda Gyermekkórház betegedukációs programja minden generációt a saját nyelvén igyekszik megszólítani. Részletek itt.

H. J.: A téli hónapok többnyire kiesnek az influenzajárvány, illetve a látogatási tilalom miatt, március-áprilistól kezdve viszont rendszeresen járunk a kórházakba, átlagosan havi két alkalommal. Hétvégente tudunk csak erre sort keríteni, hiszen hétköznapokon szinte mindenki dolgozik a csapatból. Ami a helyszíneket illeti, Szegedre és Pécsre rendszeresen visszatérünk, de jártunk már Győrben, Debrecenben, Miskolcon vagy éppen Tatabányán is. Igyekszünk eljutni a nagyobb vidéki kórházakba, Budapesten pedig sűrűbben látogatjuk a Szent László Kórházat és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetet, valamint voltunk már a Szent János Kórházban, a Bethesda Gyermekkórházban és a Tűzoltó utcai gyermekkórházban is.

Az elmúlt két évben nagyjából negyven jelmezes tartott velünk, köztük pedig van egy tíz-tizenöt fős keménymag, akik rendszeresen részt tudnak venni a látogatásokon. Ezen felül minden alkalommal eljön egy fotós is, szintén önkéntesként. A fényképek elsősorban a gyerekek és a szülők számára készülnek, megörökítve az élményt, de amennyiben beleegyeznek, úgy arra is felhasználjuk ezeket a fotókat, hogy népszerűsítsük általuk a CosHelp tevékenységét. Neményi Márton munkáiból már készült egy kiállításunk, mostanra pedig összeállt egy újabb a többiek képeiből. A fotósaink szerepvállalása is épp olyan fontos, mint jelmezeseinké, az ő képeik teszik maradandóvá az élményt.

Április 13-án a HáziPatika.com is a CosHelppel tartott a csapat szegedi látogatása alkalmával. Tekintse meg az SZTE Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-egészségügyi Központ onkológiai és hematológiai osztályán készült képeinket! Fotó: Gémes Sándor

gallery-image
gallery-icon
Galéria

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra