Alrovatok
Új magyar felfedezés a rákgyógyításban
A vörösvérsejtek felszínén található egyik transzportfehérje új változatára bukkantak az MTA-TTK Enzimológiai Intézet és az Országos Reumatológia és Fizioterápiás Intézet kutatói, akiknek felfedezése a rák és a köszvény kezelésében is új eredményeket hozhat.
"7 évig küzdött petefészekrákkal"
Egyedülálló művészfilmmel kampányol a Petefészekrák Világnapján a Mályvavirág Alapítvány. Európa 100 másik betegszervezetével együtt május 8-án jelenteti meg a berlini modell, Nancy Dietze részvételével készült kisfilmet. Nancy közel hét éven át küzdött a petefészekrákkal, a kisfilm az ő hagyatékaként hívja fel a figyelmet a korai diagnózis és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára.
A munkahelyünk tehet rákossá
Az Európai Bizottság öt rákkeltő vegyi anyag használatának korlátozására tett javaslatot a munkavégzéssel összefüggő rákos megbetegedések és más egészségügyi problémák elleni küzdelem jegyében, hogy a munkaadók nagyobb fokú védelmet biztosítsanak a munkavállalóik számára.
Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.