Vonalkódos teszt leplezi le a prosztatarákot

Az új vérvizsgálat, amely úgy olvassa le a genetikai eredményeket, mint egy vonalkódot, a legagresszívebb prosztatadaganatokat is képes kimutatni.

A daganat által befolyásolt vérsejtekben lévő ki- és bekapcsolt gének aláírásmintáit vizsgáló teszt meg tudja különböztetni a "tigrist" a "cicától". A londoni Rákkutató Intézet 94 betegen próbálta ki a tesztet, és eredményeiket a szakfolyóiratban tették közzé.

A prosztatarák nagyon változatos betegség. Egyesek évekig tünetmentesen élnek vele, mások számára azonban agresszív és életveszélyes lehet. Az orvosok jelenleg a daganat szövettani vizsgálatával határozzák meg az agresszivitást. A szakértők azt remélik, hogy az új vonalkódos szűrővizsgálat használatával hamarosan pontosabban meg lehet határozni a veszélyességi fokot.

A kutatás során a vonalkódos teszt segítségével négy csoportra osztották a betegeket. Az egyik csoportban sokkal rosszabbak voltak a kimenetelek, a betegek túlélése jelentősen rövidebb volt, mint a többieké. A kutatók ezután 70 előrehaladott prosztatarákban szenvedő amerikai betegen is kipróbálták a tesztet, és kiderült, hogy kilenc gén pontosan kimutatja, kinek a legalacsonyabb esélye a túlélésre. Az ezzel a kedvezőtlen genetikai aláírással rendelkező betegek átlagosan kilenc hónapig éltek túl, szemben a 21 hónappal, ami azok esetében volt jellemző, akik nem rendelkeztek ezzel az aláírásmintával.

Az amerikai Dana-Faber Rákkutató Intézet és a Memorial Sloan-Kettering Rákkutató Központ kutatói is hasonló prosztatarákszűrő vérvizsgálat kifejlesztésén dolgoznak. Az ő hatgénes tesztjük magas és alacsony kockázatú csoportra tudja osztani a betegeket.

Malcolm Mason, a Cancer Research UK munkatársa szerint ezek az eredmények nem csak azért jelentősek, mert meg lehet határozni az előrehaladott prosztatarákos betegek esetében, hogy kinek a kimenetele lesz különösen kedvezőtlen, és e szerint lehet kiválasztani a különböző kezeléseket, hanem az immunrendszer lehetséges szerepére is rávilágíthatnak a daganat viselkedésének befolyásolásában. "Amennyiben a további kutatások is megerősítik ezeket az eredményeket, új módszer kerülhet a kezünkbe a megfelelő kezelések megfelelő betegekhez való társítására" - véli Mason.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!