Valósággá vált a célzott kemoterápia

Először alkalmaztak Nagy-Britanniában pácienseken olyan kemoterápiát, amely csak egyetlen szervbe, a májba juttatja el a toxikus rákgyógyszereket.

A kemoterápiás szerek gyorsan elpusztítják a ráksejteket, eközben azonban megölik az egészséges sejtek egy részét is a rákos páciens szervezetében. A Southamptoni Általános Kórházban a próbákat lefolytató orvosok úgy vélik, hogy megelőzhetik a mellékhatásokat, ha csak magát az érintett szervet célozzák meg a szerrel, szükség esetén pedig káros következmények nélkül alkalmazhatnak nagyobb dózist is egyes pácienseknél.

A klinikai tesztbe bevont két páciensnek eredetileg ritka szemrákja volt, amely azonban áttétet képezett májukban. A terápia úgy zajlott, hogy apró ballonok segítségével lezárták a májba és az onnan kivezető ereket, majd csak a szerv ereit töltötték fel a kemoterápiás szerrel. A "kemofürdőt" követően kiszűrték a májból távozó vérből a kemoterápiás szert, mielőtt újra összekapcsolták volna a szervet a test többi részével, ami azt jelenti, hogy a szervezet toxikus anyaggal való terhelése a töredékére csökkent a szokásos kemoterápiához viszonyítva.

"Valóban áttörést jelent lekapcsolni egy szervet a testről 60 percre, nagy dózisú gyógyszerbe áztatni, majd csaknem teljesen tisztára szűrni a vért" - idézte Brian Stedman radiológus értékelését a módszerről a BBC hírszolgálata.

Stedman hozzátette, hogy korábban a rákban szenvedő betegek kilátásai nagyon rosszak voltak, ha tumoruk már átterjedt a májukra is, mert a standard kemoterápia hatását korlátozzák azok a nemkívánatos károk, melyeket a szer a test többi részében okoz.

Mindkét beavatkozást az elmúlt három hónapban hajtották végre, a páciensek jól vannak, mindkettőjük daganata "kisebbnek látszik" - mondta el Stedman. A kísérleti módszert az Egyesült Államokban és Európában másutt is tesztelik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten nagyobb területen borult idő várható, de máshol, tartósabban az ország középső, északnyugat-délkelet tengelyének szélesebb sávjában szakadozott lesz a felhőzet. Helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúl kevésbé felhős, szélcsendes részein - párássá, ködössé válhat a levegő. Főként a nyugati, délnyugati vidékeken, valamint az északkeleti harmadban időszakosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, fagypont alá a kevésbé felhős tájakon hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!