Újranöveszthető lesz a mell daganatműtét után?

Ausztrál kutatók csütörtökön bejelentették, hogy egy olyan kísérleti kezelést tesztelnek, ami lehetővé tenné a nők számára, hogy emlőrák műtét után mellük újra nőjön.

A melbourne-i Bernard O'Brien Mikrosebészeti Intézet orvosai közölték, hogy kifejlesztettek egy beültethető eszközt, amely a nők saját zsírsejtjeit felhasználva növeszti vissza az emlőt az emlőeltávolító műtétet követően.

Emlőrák

"Egy adag zsírt behelyezünk az eszközbe, egy kamrába, melyet a vérellátás táplál, aztán ez a zsír kitölti az üreget, és végül normális érzést nyújt a betegnek" - nyilatkozta Phillip Marzella, a kutatás vezetője. Marzella elmondta, hogy a perforált melltartókosárhoz hasonló kamra végül az eredeti adag terjeszkedése következtében megtelik zsírral, mivel "a természet irtózik a vákuumtól".

Az első résztvevőknek egy második műtétnek is alá kell vetniük magukat, melynek során eltávolítják a kamrát, de később a tervek szerint ezt néhány hét alatt biológiailag lebomló változattal fogják felváltani.

"Az emlővel kapcsolatban kétségtelenül ez az első alkalom a világon, hogy ezt a technológiát alkalmazzák" - nyilatkozta Marzella. "Természetesen még sok munka van hátra az őssejtekkel, de ez egy teljesen más eszköz, amely a beteg saját vérellátást hasznosítja."

A sertéseken végzett kísérletek rendkívül sikeresen zárultak, és már csak az a kérdés, hogy az emberi test is képes-e zsírt termelni a mellkasi területen. A hárommillió ausztrál dollár állami támogatásban részesült kórház megkapta a humán etikai engedélyt, így az első emberkísérletek már a jövő év elején megkezdődhetnek.

Az emlőrák a leggyakoribb daganatos betegség a nők körében világszerte, a női rákos halálozások első számú okának számít.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.