Újabb helyen kérhetnek eutanáziát a haldoklók

Hatályba lépett az ausztráliai Victoria államban az aktív eutanáziát lehetővé tevő, másfél évvel ezelőtt megalkotott törvény.

A napokban elfogadott victoriai törvény értelmében a 18 évesnél idősebb, végstádiumú halálos betegek kérésük után 10 napon belül megkaphatják majd a halált okozó szert. Ezt egy háromlépcsős engedélyezési eljárás előzi meg, és az esetekről két független orvosi szakvéleménynek is készülnie kell. Feltétel az is, hogy a kérelmezőnek legalább egy éve az államban kell élnie, ausztrál állampolgárnak kell lennie vagy állandó letelepedett státusszal kell rendelkeznie.

eutanázia, halálba segíté, halál, halálos betegség, haldoklás, végstádiumú beteg
Az orvosok és az egyházak még mindig ellenzik az eutanáziát. Fotó: 123rf

Szigorú feltételek

Csak olyan ember kérhet aktív eutanáziát , aki beszámítható, és több orvos igazolja, hogy fájdalmai elviselhetetlenek, illetve fél évnél - idegrendszeri betegség esetén egy évnél - több nem lehet hátra az életéből. A törvény előírja, hogy a halálos szert a betegnek kell beadnia magának, előtte pedig bármikor meggondolhatja magát. Orvos csak abban az esetben adhatja be a szert, ha a beteg nem képes rá. Az orvosok és az ápolók szabadon eldönthetik, hogy részt vesznek-e az eljárásban.

Eutanáziát kérvényezett egy 17 éves lány Hollandiában - részletek itt!

Az Ausztrál Orvosszövetség (AMA) ugyanakkor továbbra is ellenzi az aktív eutanáziát. A szakemberek szerint ugyanis hatékony fájdalomcsillapítással elviselhetővé tehető bármilyen fájdalom, szorongás. Ellenkeznek továbbá az egyházak is: az eutanáziát az élet lebecsülésének tartják.

Már korábban is próbálták engedélyeztetni

Jelenleg Victoria az egyetlen ausztrál tagállam, ahol engedélyezik az aktív eutanáziát. Ausztráliában - a világon elsőként - 1995-ben, az Északi terület territóriumban már engedélyezték az aktív eutanáziát. Az Északi terület azonban nem állam, ezért a szövetségi parlament két évvel később megtehette, hogy érvénytelenítette a jogszabályt. Victoria esetében erre nincs lehetőség, pedig a szövetségi kormány ellenzi az eutanáziát.

Új-Dél-Walesben, Ausztrália legnépesebb államában 2017 végén egyetlen szavazaton bukott el az aktív eutanáziát lehetővé tévő törvényjavaslat. 2016-ban pedig ugyanilyen szűk voksoláson múlt a törvénymódosítás Dél-Ausztráliában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra