Új módszer a tüdőrák kiszűrésére, csak lélegezni kell

A kilégzési teszt a tüdőrák, a pulmonáris tuberkulózis (tüdőgümőkór), az emlőrák korai diagnózisa mellett további betegségek, így például az iszkémiás koszorúér-betegségek felismerését is lehetővé teheti, akár már a közeli jövőben - olvasható az eljárást kidolgozó amerikai kutatóintézet (Menssana Research) honlapján.

A légzéselemző mérőmódszer a rendőrség által az elfogyasztott alkohol mennyiségének megállapítására használt alkoholszondáknál egymilliárdszor hatékonyabb. Az eljárással a kilélegzett levegőben mintegy kétszáz különféle vegyület határozható meg, ezek közül számos a szervezetben jelen lévő daganatra utaló biomarker. A jelenleg használt diagnosztikai módszerekkel szemben az új kilégzési teszt legnagyobb előnyei, hogy teljesen biztonságos, nem okoz fájdalmat, és alkalmazásakor nem kell a röntgen-sugárzás esetleges káros hatásai miatt aggódni. A vizsgált személynek mindössze 2 percig egy csövön keresztül kell vennie a levegőt. A módszer sokkal olcsóbb is, mint a mellkasi felvétel - mondta Michael Phillips, a kutatóintézet elnöke.

Az eredményességet alátámasztja az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Health Institute) által támogatott vizsgálat. Ennek során 404 hatvan évesnél idősebb dohányost, illetve korábbi dohányost vizsgáltak meg. A kilégzési teszttel szinte ugyanazt a hatékonyságot tudták elérni, mint amelyet a jelenleg legsikeresebbnek tartott mellkasi CT, vagyis a komputer vezérelt rétegvizsgálattal.

Amerikai szakemberek véleménye szerint a kilégzési tesztet valószínűleg hamarabb fogják alkalmazni az Európai Unió országaiban, mint a felfedezés hazájában, mert az Egyesült Államokban még várni kell a gyógyszerengedélyezési hatóság, az FDA jóváhagyására. A szívtranszplantáltaknál a beültetett szerv kilökődésének vizsgálatára szolgáló úgynevezett szívkilégzési tesztet az FDA viszont már engedélyezte.

A forradalminak nevezett teszt által biztosított korai diagnózisra óriási a szükség - mondják az amerikai feltalálók, hiszen például a tüdőrák napjainkban 170 ezer embert fenyeget évente az USA-ban, és mindazok, akiknél a tumor más szervekre is áttétet adott, több mint 95 százalékban 5 éven belül életüket vesztik. Azok közül, akiknél a rák felfedezésekor még csak a tüdőre korlátozódik a daganat, csak minden ötödik hal meg 5 éven belül. A tüdőrák a legnagyobb halálozással járó rosszindulatú daganat a fejlett világ országaiban. Többen halnak meg miatta, mint a következő 4 legtöbb halálesetet követelő daganatos megbetegedésben együttvéve. A kilégzési teszttel elérhető korai diagnózis és az időben elkezdett kezelés révén akár 3-4-szeresére is növelhető a tüdőrák túlélési esélye már a közeli jövőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.