Új módszer a rák ellen

A Svájci Állami Műszaki Intézet (ETH, Zürich) munkatársai új stratégiát fejlesztettek ki, melynek segítségével le lehet győzni a rákot: a daganatsejtek környezetében lévő erek elpusztítása a daganat "kiéheztetéséhez" vezet.

A modern rákellenes szereket biotechnológiai háttér mellett fejlesztik, az alapot gyakran az antitestek jelentik, melynek segítségével a daganatsejtek célzottan támadhatóak. Mindazonáltal az alkalmazott antitesteket gyakran módosítás nélkül vetik be, ami kevés kivételtől eltekintve nem eléggé hatásos. Új megközelítési módot jelentenek a kémiailag módosított antitestek, például azokat hagyományos kemoterápiás szerekhez kötik, ami a hatásfok növelését teszi lehetővé.

Dario Neri professzor és munkatársai a Philochem nevű céggel együttműködve erre alapozva fejlesztettek ki egy szert. Ennek köszönhetően a kísérleti körülmények között a rákos állatok kétszer tovább éltek, mint a kezeletlen csoport egyedei. Az Angewandte Chemie International Edition oldalain bemutatott módszer számos ponton eltér az eddig alkalmazott módosított antitestektől. A makromolekula nem közvetlenül a daganatsejteket célozza, hanem a tumor környezetében lévő, újonnan képződött ereket. Az eljárás ezáltal meggátolja, hogy a tápanyag a daganatszövethez jusson, ami megakadályozza annak növekedését. A stratégia nem csupán egy daganattípuson lehet hatásos, hanem elméletben szinte minden tumornál. Ráadásul ezáltal a daganatban valószínűleg lassabban alakul ki a kemoterápiás szerrel szembeni rezisztencia.

Egy másik lényegi különbség, hogy a makromolekulák nem a daganat sejtfelszíni mintázatát ismerik fel, hanem a szövet kocsonyás alapanyagát, az extracelluláris mátrixot. Ily módon a kemoterápiás szer csupán a daganat környezetében szabadul fel, és el is jut addig a pontig. Harmadrészt az antitest és a sejtméreg nem egy kötőmolekulán keresztül, hanem közvetlenül kapcsolódik egymáshoz, ami leegyszerűsíti az előállítást, és könnyebbé teszi az irányítást. Ráadásul kiküszöbölhetővé válik számos probléma, melyet a kapcsoló molekula idézne elő.

A módszer ugyan állatkísérletes körülmények között hatásosnak bizonyult, azonban az emberek bevonásával zajló klinikai vizsgálatig még további kutatásokra van szükség.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!