Új fehérje aktiválhatja az immunrendszert

Kiválthatnák az antibiotikumokat azok az anyagok, amelyek a velünk született védekezőreakciókat - az immunrendszer működését - erősítik. Egyre inkább szükség lenne rájuk, hiszen a baktériumok mind nagyobb arányban képesek ellenállni az elpusztításukat szolgáló gyógyszereknek.

Immunerősítő fehérjét állítottak elő kanadai kutatók, amely az antibiotikumok hatásának ellenálló baktériumok ellen is védelmet jelenthet. A 13 aminosavból álló peptidet, az IDR-1-et Staphylococcus és Salmonella baktériumokkal fertőzött egerekbe injektálták. Az így kezelt kísérleti állatok kétszer nagyobb eséllyel élték túl a fertőzést, mint terápiát nem kapó társaik. A Nature Biotechnology című szakfolyóirat márciusi számában közzétett kísérlet közelebb visz a súlyos kórházi fertőzések leküzdéséhez - reméli dr. Robert Hancock (University of British Columbia, Vancouver), a kutatócsoport vezetője. Ezek megelőzése kiemelkedően fontos lenne például a mesterségesen lélegeztetett betegek esetében, kemoterápia után, vagy ízületi pótlások, protézisek beültetését követően. A veszélyes szövődményeket okozó baktériumok jelentősége egyre nő ezeken a területeken - ráadásul egyes törzseik már szinte minden antibiotikummal szemben rezisztenssé váltak.

A halálesetek harmadáért világszerte a fertőzések a felelősek. Az európai adatok szerint - amelyek a baktériumok antibiotikumokkal szemben kialakuló rezisztenciáját figyelő szervezet (EARSS) honlapján (www. earss.rivm.nl) hozzáférhetők - a vérből kimutatható MRSA- (methicillin hatóanyagú antibiotikumra rezisztens Staphy-lococcus aureus) törzsek által okozott fertőzések rangsorában Magyarország a 16. helyen áll 27 ország közül. Szomszédaink közül Szlovákia a 15., Ausztria a 18., Csehország a 20. helyet foglalja el. Dr. Nagy Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára szerint azonban hazánk pozíciója bármikor változhat. Nem kell hozzá más, mint hogy bejusson az országba egy fertőzőképességét tekintve "sikeresebb" MRSA-klón, például egy külföldön ápolt beteg hazaérkezésekor.

A professzor asszony szerint hazánkban is egyre gyakoribbak az antibiotikumnak ellenálló baktériumtörzsek a kórházban ápolt betegek körében. Az MRSA-törzsek mellett a több hatóanyagnak is ellenálló, ún. multirezisztens Pseudomonas- és Acinetobacter-törzsek kórházi előfordulásával is számolni kell a hazai fekvőbeteg-intézetekben. A kórházban fekvők közötti átvitel megakadályozásához elengedhetetlen például az MRSA-pozitív betegek elkülönítésére és ápolására vonatkozó kórházhigiénés előírások betartása - vagyis az egyágyas vagy elkülönített kórterem, a külön ápolószemélyzet, legalább addig, amíg a negatív tenyésztési lelet megérkezik. Emellett alapvető jelentőségű, hogy célzottan, a biztosan ható antibiotikummal kezeljék a bakteriális fertőzésben szenvedőket.

Dr. Brett Finlay, a kanadai kutatócsoport tagja szerint az a "szép" az új peptidben, hogy a védeni kívánt szervezetben vált ki reakciót, és nem közvetlenül a baktériumokat támadja meg. Ezért nem várható, hogy a baktériumok rezisztenssé váljanak vele szemben.

További kutatások kimutatták, hogy a kialakuló reakcióban jelentős szerepet játszanak az immunsejtek egyes fajtái: a makrofágok és a monociták, míg más sejtféleségek, például a limfociták, nem vesznek részt a folyamatban. A peptid nem okozott túlzott gyulladásos reakciókat vagy egyéb súlyos mellékhatásokat. A kutatók ezért abban reménykednek, hogy egy éven belül megkezdődhetnek az emberekkel végzett vizsgálatok is.

(2007.05.22. 09:55)

Dr. Rontó P. Zoltán - Népszabadság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

Változó vastagságú és mennyiségű felhőzetre számíthatunk, majd északkelet felől elkezd vékonyodni a felhőzet. Elszórtan várható záporeső, amelyet jégdara, akár dörgés, villámlás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz.Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!