Tüdőrák: telefonja megmondja, kell-e félnie

A tüdőrák korai felismerésében segít az új telefonos applikáció, amelyet pécsi orvosok fejlesztettek ki. Egy ember életét már nagy valószínűséggel meg is mentette.

A saját felelősségre építő app készítői szerint akár áttörést is hozhat a tüdőrák ellen vívott, vesztésre álló háborúban - írja a hvg.hu.

A tüdőrák alatt a tüdő hámeredetű, rosszindulatú daganatát értik, mert szinte mindig a légzőrendszer hámszöveteiből ered. A férfiak rákos halálozásában az első, a nőknél a második helyet foglalja el. Tudjon meg mindent a tüdőrákról! "Az onkológiai szakmai megbeszélésen minden héten azzal szembesülünk, hogy az átlagosan 50 új tüdőrákos esetből öt az, ami műthető, a többiek esetében túlságosan kiterjedt már a daganat" - mesél motivációjáról a Pécsi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának egyetemi adjunktusa. Korai daganatoknál a műtétek esetében a betegek ma már 85-90 százaléknyi eséllyel élik túl a tüdőrákot, míg a nem műthetők esetében összehasonlíthatatlanul rosszabbak az arányok .

A helyzet más országokban sem túl rózsás, hiszen a világszintű statisztikák alapján 100-ból 17-20 beteg esetében van még lehetőség műtétre. Tegyük mindehhez hozzá, hogy a tüdőrák elterjedése terén világelsők vagyunk, a túlélési esély ötéves időtávlatban pedig 6-10 százalék, és így már érthető, miért is ilyen fontosak és szomorúak a korai felismerés arányát mutató számok.

Androsidos és iOS-es telefonokra is letölthető az alkalmazás

Az androidos készülékekre a App Store -ból letölthető, természetesen ingyenes E-szűrő alkalmazás azt a kérdéssort tartalmazza, amely révén a szakorvosok előzetesen eldöntik, hogy az illető veszélyeztetett-e olyan szinten, ami indokolja egy szűrővizsgálat elvégzését – többek között a dohányzási szokásokra, életkorra, életkörnyezetre, családban előforduló daganatos megbetegedésekre vonatkozó kérdésekre kell itt gondolnunk – és amennyiben a teszt eredménye ezt indokolja, az alkalmazás megadja a legközelebbi szűrési lehetőség helyét is.

Az E-szűrő app további előnye, hogy a kitöltők adatait anonim módon kezelve egy térkép is kirajzolódik arról, hogy milyen térségekben, akár városrészekben található viszonylag több magasabb rizikócsoportba tartozó egyén, ami az egészségügyi források és a figyelem koncentrálásánál is fontos lehet. Szántó Zalán szerint az ellátórendszer összehangolása az alkalmazással egyébként is létfontosságú annak sikere szempontjából, a Pécsi Diagnosztikai Központ például már fogadja az app javaslatára érkező betegeket – tudatta a hvg.hu .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.