Tévhit, hogy a vízipipa kíméletesebb!

Hatalmas tévhit, hogy a fiatalok körében igen népszerű vízipipa kíméletesebb, mint a cigaretta - derült ki dr. Mucsi János tüdőgyógyász szakorvos kutatásából, melyet a HELP a dohányfüst-mentes életért kampány keretében mutatott be. Egy órányi vízipipázás során ugyanis annyi füst és káros anyag kerül a szervezetbe, amennyi 150-200 szál cigarettának fel meg, ráadásul, a rákkeltő anyagok koncentrációja is magasabb. A vízipipát használók emellett a fertőző betegségeknek is jobban ki vannak téve.

Sokkoló képek a cigarettás dobozokon

Dr. Mucsi János szerint az elmúlt években, a fiatalok dohányzási szokásaiban veszélyes trendek figyelhetők meg: egyre korábban próbálják ki a cigarettát a tinik, és minden második 16-18 éves diák dohányzik; 25 százalékuk pedig nikotinfüggőnek tekinthető. A dohányos fiatalok közül sokkal többen próbálják ki a kábítószereket, mint azok, akik nem (vagy nem rendszeresen) gyújtanak rá.

Ráadásul, egyre többen vannak azok a fiatalok, akik a dohányzás mellett vagy azt helyettesítendő, rendszeresen vízipipáznak, mert még mindig él az a téves és veszélyes közhiedelem, hogy a vízipipa egyáltalán nem káros, hiszen a víz megszűri a füstöt. Azonban - mint azt több kutatás, így az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése is megerősítette - a vízipipa rendszeres használata sokszorosára növeli az ínybetegségek, a tüdő- és gégerák veszélyét.

A négy évig tartó HELP a dohányfüst-mentes életért az EU történetének egyik legnagyobb, 27 tagállamra kiterjedő egészségügyi kampánya volt. A dohányzási szokásokat vizsgáló, negyedmillió EU-lakos (köztük 6000 magyar) részvételével készült felmérésből pedig kiderült: a magyarok többet dohányoznak, mint az európai átlag, ráadásul a fiatalok körében a legnagyobb a dohányzók aránya, a 20 és 29 évesek több mint fele rendszeresen rágyújt.

Huták Judit

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.