Szűrésre toborozzák az oroszlányi nőket

Komárom-Esztergom megyében február végén és márciusban az oroszlányi nőknek, aztán a tataiaknak kell először megjelenniük a vizsgálatokon - mondta Kaszásné Zsidákovits Ildikó, a tatabányai ÁNTSZ-kirendeltség szűrési asszisztense.

Az emlőszűrésre korábban a szomszédos megyékbe és a fővárosba jártak a nők, mivel Komárom-Esztergomban nem volt az OEP által befogadott szűrőállomás: 2004 óta azonban a tatabányai Szent Borbála Kórház fogadhatja a 45-60 év közötti hölgyeket a kétévenként esedékes vizsgálatra. A tapasztalatok szerint ez a korosztály a leginkább veszélyeztetett, vagyis körükben fordul elő a legtöbb daganatos megbetegedés.

A behívásokat az ÁNTSZ szervezi a jövőben is: a megszűnt megyei tisztiorvosi szolgálatok helyét a régiós szervezet, illetve a kistérségi kirendeltségek vették át. Komárom-Esztergom megyében három kistérségi kirendeltség működik, de a szűrésekkel kapcsolatos koordinációs tevékenység átfogja a megye egész területét.

Komárom-Esztergom megyében tavaly augusztus és december között 7433 hölgy kapta kézhez a vizsgálatra szóló behívót: közülük 2683-an mentek el emlőszűrésre: a 37%-os részvételi arány alacsonyabb, mint az éves megyei átlag (45%), amely jóval alatta marad a nyugat-európai országokénak, ahol behívott nők 70-80%-a jelenik meg az orvosnál. A szakember szerint a megyei adatok nem teljesen pontosak, nem szerepelnek bennük például azok a lányok és asszonyok, akik magánrendelésen vettek részt, esetleg beutaló nélkül ellenőriztették magukat, vagy az üzemorvos küldte őket mammográfiára. Nekik ugyanis más a kódszámuk, és nem kerülnek az ÁNTSZ nyilvántartásába.

A helyzet ettől függetlenül nem rózsás - állítja Kaszásné Zsidákovits Ildikó. Az emlőrákos megbetegedések száma ugyanis egyre nő, Komárom-Esztergom megyében eléri a vizsgált nők 10 százalékát. A legtöbb daganatot vagy arra utaló jelet az 50-54 éves korosztályban regisztrálják, őket követik a 60-65 évesek. A felfedezett daganatok többsége rosszindulatú, ezért is indokolt a kétévenkénti emlőszűrővizsgálat.

A Liliom-programként is ismert méhnyakszűrésre a 25-65 éves nőket hívják be vizsgálatra, háromévenként. A behívóval együtt kapnak egy listát arról a 10 megyei rendelőről, ahol a vizsgálatot végzik. Ezen a szűrésfajtán még fontosabb a részvétel, hiszen Komárom-Esztergom megyében a hölgyek körében ez az egyik vezető halálok. A megjelenés aránya ennek ellenére csupán 3 százalékos - mondja Kaszásné Zsidákovits Ildikó, pedig a Vértes Volán és a MEP megállapodott szűrőjáratok indításáról, tehát könnyen eljutnak a legközelebbi rendelőbe.

Oroszlányban a napokban kapja kézhez 1781 nő a behívót a mellrákszűrésre és 2138 a méhnyakszűrésre. Utánuk a tatai lányoknak, asszonyoknak kell(ene) majd megjelenniük a szűréseken. Kaszásné Zsidákovits Ildikó hangsúlyozta: hamarosan kész az egész megyére vonatkozó szűrési terv, amelyet igyekeznek pontosan betartani, hogy a két, illetve a három év leteltével a megyében élő valamennyi hölgyet értesítsék az ellenőrzések időpontjáról.

A szakember hozzátette: a mozgósításban, a népszerűsítésben sokat segítenek a települések polgármesterei, védőnői. A korábban pedagógusként dolgozó szűrési asszisztens szerint hasznos lenne, ha az iskolákban valamennyi egészségneveléssel foglalkozó tanár hozzájutna egy átfogó oktatócsomaghoz, amely minden szükséges információt tartalmaz a szűrések fontosságáról. Kaszásné Zsidákovits Ildikónak kész tervei vannak, bízik benne, hogy elképzelése hamarosan támogatóra talál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.