Személyre szabott vastagbélrák szűrés

Javíthatja a vastagbélszűrésen megjelenők arányát, ha személyre szabottan kapják meg a szükséges információkat - derül ki egy új tanulmányból, mely a Cancer novemberi számában fog megjelenni.

A vastag- és végbélrákok gyakoriság és halálozás szempontjából is harmadik helyen állnak az Egyesült Államok daganat-listáján (a betegség hazánkban is hasonlóan előkelő helyet foglal el). Sajnos a tünetek legtöbbször már csak előrehaladott stádiumban jelentkeznek, ezért a korai szűrés alapvető fontosságú. Az amerikai lakosságnak mindössze 42 százaléka esett át széklet vérteszt vagy endoszkópos szűrővizsgálaton az elmúlt öt évben. (Hazánkban országos szinten szervezett vastagbélrák-szűrés nincs).

A Philadelphia-i Thomas Jefferson Egyetem kutatói 1546 ember bevonásával vizsgálták a standard és személyre szabott módszerek hatásosságát. A résztvevők véletlenszerűen négy csoportba kerültek: semmilyen beavatkozásra nem került sor (kontroll csoport), a standard csoportban postázták az oktatási és szűrővizsgálati anyagokat, a harmadik csoport ugyanezt kapta de személyre szólóan, a negyedik csoport tagjait pedig ezen felül egy éven belül telefonon is felhívták. - írja a MediPress.

Két éven belül az utolsó csoport 48, a második 46, a harmadik 44 míg a kontrollok 33 százaléka jelent meg szűrővizsgálaton. A szerzők szerint eredményeik alátámasztják az egyszerű, egyénre szabott (házi)orvosi tájékoztatás létjogosultságát főképp azon emberek körében, akik nincsenek tisztában a vastagbélszűrés fontosságával.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.