Sejthalál-receptor: kapcsolat a daganat és a gyulladás között

A Pennsylvania Egyetem orvosi karának kutatói nemrég meglepő felfedezést tettek a daganatok kialakulásával és az azok elleni kezeléssel kapcsolatban.

A szervezetben normális esetben az immunsejtek megfelelő mennyiségű TRAIL molekulát termelnek, mely a daganat terjedését azáltal hiúsítja meg, hogy speciális receptorhoz kapcsolódik. - írja a MediPress.

"Daganatos betegek esetében azonban - valószínűleg részben a csökkent működésű immunrendszer miatt - máig ismeretlen okból nem termelődik elegendő mennyiség ebből a fehérjéből, ezáltal nem tud gátat szabni a daganat terjedésének." - magyarázta Dr. Wafik S. El-Deiry professzor, a kutatócsoport vezetője.

A kutató munkatársaival olyan egereket hozott létre, melyekből hiányoznak a TRAIL receptorok. Normális genetikai állományú társaikkal szemben ezekben az egerekben sokkal több és nagyobb daganatokat találtak a májban és egyéb belső szervekben daganatkeltő anyag beadását vagy besugárzást követően. Emellett olyan egértörzset is létrehoztak, melyek a TRAIL receptor hiánya mellett olyan B sejt eredetű lymphomában szenvedtek, ami a májba ad áttétet.

Egészséges szervezetben a TRAIL és a receptora megakadályozza a gyulladást okozó sejtek és molekulák beáramlását, ami egyébként daganat kialakulásához vezethetne. A besugárzás után ugyanis a TRAIL hiányos egerekben nemcsak daganatok, hanem a gyulladást létrehozó sejtek túlműködését jelző krónikus tüdőgyulladás is kialakult. Ez újabb bizonyíték arra, hogy a két utat azonos molekulák szabályozzák.

"A vizsgálatunk során váratlanul arra is bizonyítékot találtunk, hogy a TRAIL hiányos állapot vezethet a sugárkezelések után oly gyakran kialakuló krónikus gyulladásos betegségek létrejöttéhez. A TRAIL rendszerrel kapcsolatban nyert új ismeretek segíthetnek jobban megérteni a daganatok kialakulási mechanizmusát, valamint lehetővé tehetnek olyan kezelési módok kifejlesztését, melyek a krónikus gyulladásos betegségek mellett a daganatok kialakulását is megakadályozhatják." - fejtette ki Dr. El-Deiry professzor.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők nagy része este feloszlik, nagy területen derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hazánk északkeleti harmadában, illetve kisebb körzetekben délnyugaton felhős, borongós lehet az idő, ezeken a tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!