Seb, kinövés, dudor a szájban? Lehet, hogy rákos!

A szájrákos betegek nagy része öt éven belül meghal, mivel leggyakrabban túl későn diagnosztizálják a betegséget. Évente több mint félmillió embernél fedeznek fel szájrákot világszerte.

Ellentétben a poszt-operatív vagy kemoterápiás kezelésnek alávetett betegektől származó szövettani és egyéb információkkal, a korai diagnózisról kevés adat áll rendelkezésünkre. A Dr. Michael A. Siegel fogorvos által vezetett kutatócsoport azonban összeállították a szájrák teljes epidemiológiáját, valamint azon diagnosztikai eszközöket és módokat, melyekkel a fogorvosok a lehető legkorábban felfedezhetik pácienseiknél a kialakulóban lévő szájrákot.

Fogínygyulladás

A szájrák kialakulásának esélye azon negyven éve feletti felnőttek esetében, akik dohányoznak és alkoholt fogyasztanak, a legmagasabb. Ennek ellenére ez a betegség bárkinél kialakulhat, ezért fontos évente kontrollra járni fogorvosunkhoz.

A száj-, fej-, és nyakrákok többségét a késői stádiumban diagnosztizálják, amelynek öt éves túlélési prognózisa kevesebb, mint 50 százalék. Amennyiben a daganatot a korai stádiumban felfedezik, ugyanez az arány 95 százalékra nő.

Minden fogorvost külön képeznek ilyen tumorok korai felismerésére. Ennek ellenére a megkérdezett páciensek csak 28 százalékánál történt valaha is szájrák vizsgálat. Azon páciensek, akik elvesztették fogukat, különösen fontos megjelenniük az előírt, rendszeres vizsgálatokra. Ezen emberek tévesen azt hihetik, hogy mivel nincs, vagy alig van ép foguk nem igényelnek rendszeres fogorvosi vizsgálatot.

A közelmúltban több cég hozott forgalomba olyan termékeket, melyek célja a fogorvosok segítése a szájüregben található sebek felfedezésére, még azelőtt, hogy azok rákos szövetté alakulnának.

Ezen vizsgálatok teljesen fájdalommentesek és viszonylag olcsóak. Minden seb, kinövés, dudor mely a szájnyálkahártyán található és vérzik, nő vagy nem gyógyul, minél korábbi vizsgálatot igényel.

Amennyiben minden fogorvos fokozottan ügyel a vizsgálatok során, e ráktípusok korai diagnózisát eredményezve, a betegek életminőségei és túlélési esélyei javulni, míg a rák kialakulásának esélye és a halálozási ráta csökkenni fog, összegezték a kutatók.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Túlnyomóan derült idő várható, de a déli, délnyugati határvidéken maradnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szél veszít ugyan erejéből, azonban továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!