Rendszeres testmozgás: bélrák ellen is véd

A Nyugat-Ausztrál Egyetem (UWA) és a Nyugat-Ausztrál Orvostudományi Kutatóintézet (WAIMR) szakértői szerint a rendszeres kimerítő testedzés megóvhat a bélrendszeri daganatoktól.

A Cancer Causes Control című szaklapban publikált tanulmány elkészítéséhez a kutatók 870 béldaganatos beteget és 996 egészséges önkéntest vizsgáltak meg. A résztvevőknek egy rövid kérdőívet kellett kitölteniük fizikai aktivitásukról, életmódjukról, étrendjükről, rendszeresen szedett gyógyszereikről és foglalkozásukról.

Az UWA PhD hallgatója, Terry Boyle szerint a kutatási adatok alátámasztják azt a korábbi elképzelést, amely szerint a rendszeres testmozgást végzők esetében kisebb a béldaganatok kialakulásának esélye, mint azoknál, akik kevésbé aktívak.

"A mostani adatokból azt is láthatjuk, melyek a leginkább hatékony mozgásformák" - mondta el Boyle. - "A vizsgálatok szerint a kocogás, a kerékpározás, az úszás, a tenisz, a hoki és a foci akár 40 százalékkal is csökkenthetik a disztális (vastag- és végbél-) daganatok kialakulásának esélyét. Persze csak a rendszeres kimerítő edzés hozza meg a kívánt eredményt."

Bár a fizikai aktivitás és a béldaganatok közötti kapcsolat egyelőre meglehetősen homályos, az biztos, hogy az elhízás és a D-vitamin szint nagy befolyással van a béldaganatok kialakulására. A kutatások szerint az 51 éves kor után végzett rendszeres testedzés még nagyobb védő hatással rendelkezhet, mint az ezelőtt végzett mozgás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!