Rákmegelőző hatású a koleszterin

A "hasznos" HDL-koleszterin nem csak a szívinfarktus megelőzésére alkalmas, hanem bizonyos rosszindulatú daganatok kockázatát is csökkenti. Holland kutatók vezette, nemzetközi kutatócsoport vizsgálatának eredményeit a bélbetegségek nemzetközi szakfolyóirata, a Gut közölte.

Világszerte óriási tudományos munka folyik a rosszindulatú daganatos betegségek okainak földerítésére, megelőzésére és lehető gyógyítására. Az egyik legnagyobb ilyen szervezés az EPIC tanulmány, mely tíz nyugat-európai országban 520 ezer ember életének, egészségügyi állapotának követésével dolgozik a rákkutatásban. Az EPIC az étkezés, életvitel, környezeti tényezők és a rosszindulatú daganatos betegségek kialakulásának kapcsolatát vizsgálja már évek óta. Most megjelent közleményük 45 szerzőjének vezetője a holland Bilthovenben lévő Nemzeti Közegészségügyi Intézet kutatója, Bas Bueno-de-Mesquita.

Magas koleszterinszintAz általában ismert, hogy a koleszterin két változata, a "rossz" LDL koleszterin fokozza az érelmeszesedést, a koszorúér-betegséget, a "hasznos" HDL koleszterin viszont véd a súlyos folyamat kifejlődésétől.

A kutatók most kimutatták, hogy a szívbetegség kockázatának csökkentése mellett a vérben lévő sok HDL koleszterin esetén lényegesen ritkábban alakul ki vastagbélrák, mint akkor, ha valakinek kevés ilyen koleszterinje van. Hasonló hatású egy másik vérzsír, az apolipoprotein A (apoA) is. A kutatók számításai szerint deciliterenként 16,6 milligramm HDL-vérszint növekedés, illetve az apoA szintjének 32 milligrammos emelkedése a vastagbélrák esélyének 22 százalékos, illetve 18 százalékos csökkenését eredményezi.

A kutatók és független szakértők egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy ez a fontos megfigyelés további vizsgálatokat és más munkacsoportoktól származó megerősítést igényel.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.